Simicskó István;államtitkár;Magyar Ökölvívó Szövetség;Magyar Atlétikai Szövetség;Gyulai Miklós;sportágfejlesztési támogatás;

2013-12-04 06:55:00

Milliárdos kiemelt sporttámogatások

A Magyar Atlétikai Szövetség összesen 18 milliárd forintot, a Magyar Ökölvívó Szövetség évi 560 milliót kap 2020-ig sportágfejlesztési támogatás keretében, miután a felek aláírták az erről szóló megállapodást az Emberi Erőforrások Minisztériumával.

Simicskó István sportért felelős államtitkár elmondta: az atlétika az idén 375 millió forint támogatásban részesül, ennek egy részét már megkapta. A politikus rámutatott, 12 milliárdot létesítményfejlesztésre, 1 milliárdot akadémiákra, 2,3 milliárdot az utánpótlásra fordítják majd.

Elhangzott: ezer pedagógus megkapta a - sportágfejlesztési támogatástól független - kölyök atlétikai programhoz szükséges képzést, s a tervek szerint összesen 3000-3500 alsó tagozatos tanár sajátítja majd el az atlétikai alapú testnevelés oktatásához szükséges tudást.

Gyulai Miklós, a MASZ elnöke arról beszélt, a jelenlegi 3000-3500 fős igazolt versenyzői létszám megnégyszerezésének feltételét reálisnak tartja.

A tervezett akadémiákkal kapcsolatban azt emelte ki, hogy ugyan sok helyről - többek között Székesfehérvárról, Veszprémből, Békéscsabáról, Budapestről - érdeklődnek, de az akadémiai minősítéshez szigorú feltételeknek kell megfelelni, mert cél, hogy komoly rangot jelentsen akadémiát működtetni.

Eddig egyedül Szombathelyen voltak megfelelőek a feltételek, s a múlt héten meg is nyitották a Németh Pál Dobó Akadémiát.

Szintén akadémiákat, mégpedig négyet, továbbá nyolc régiós központot tervez létrehozni az ökölvívó szakszövetség.

Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke rámutatott, a megállapodás szerint átlagban évi 560 millió forintot kap a szövetség, de ezen felül lesz olyan tétel, amely nem a szövetségen keresztül kerül a sportágba.

"Ezzel a támogatással van jövőképe a sportágunknak" - mondta Csötönyi, aki elárulta, a cél az utánpótlásbázis növelése, a felnőttek megfelelő menedzselése és a szakemberek képzése.