jutalom;

2013-12-10 06:09:00

Köztér - Több a soknál

Manapság már a kétharmad is kevés. Belénessy Csaba egykori MTI-vezér ugyanis nem átallott magyarázatot kérni a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumától, hogy a 2012-es évre adható prémiumának miért csak a 65 százalékát kapta meg. Csak hogy értsük: Belénessy, aki tavaly év végén távozott, havi bruttó 1,9 milliót keresett, a jutalom 4,8 millió volt, távozásakor pedig még 11,4 milliót kapott.

Azért panaszkodott, mert a többiek (az MTV, az MR és a Duna vezetői) összegben ugyan nem, de arányaiban többet, 90-95 százalékot kaptak prémiumként. A milliós jutalomért persze meg kellett dolgozni: sikerült végigvinni a 130 éves intézmény leépítését, a dolgozókat több körben kirúgták, vagy átvezényelték, méltánytalanul elbántak az évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberekkel. "Senkik rúgtak ki valakiket". Az MTI-nél 49-en maradtak. A közmédia pedig hírhamisításaival, retusálásaival, mindennapos csúsztatásaival a hatalom kiszolgálója lett. Mi értjük a kétharmadot. Belénessy a jelek szerint nem.