főváros;Tarlós István;prémium;jutalom;év végi;miniszterelnöki tilalom;

2013-12-23 06:09:00

Prémium: Visszafogott fővárosi cégvezetők?

A tavalyinál úgy tűnik, kevesebben és összességében kisebb összegű prémiumot vettek fel idén a fővárosi tulajdonú cégek vezetői közül, ráadásul - a főpolgármester kérésének eleget téve - nekik is vissza kell adniuk a pénz 2 millió forint feletti részét. 

Míg tavaly mintegy 50 millió forintnyi pénzt vettek fel a vállalatok első számú vezetői, idén ennek töredékét - legalábbis a kérdésünkre információt közlő társaságok bevallása szerint. Az egyik nagy fővárosi holdingcég, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója, Vitézy Dávid a fővárosi közgyűlés júniusi döntése alapján ugyan jogosult volt éves bére több mint harmadát jelentő, 6,144 millió forint prémiumra, de nem tudni, ezt felvette-e, és ha igen, eleget tesz-e Tarlós István kérésének, hogy a "túlzó" összegeket - a pénzek 2 millió feletti részét - fizesse vissza, vagy ajánlja fel jótékony célra.

Újabb tiltás

Újabb tiltás a városvezetőknek
A Fidesz Orbán Viktor pártelnökre hivatkozva - a választókerületi elnököknek küldött levélben - idén is letiltotta jutalom vagy prémium felvételét a kormánypárti városvezetőknek - írta szombati számában a Blikk. A levélben Kubatov Gábor pártigazgató és Kocsis Máté kommunikációs igazgató - csakúgy, mint idén januárban, a tavaly év végén felvett pénzekre vonatkozó "ukázban" - két döntési lehetőséget hagyott a jutalmat esetleg felvett polgármestereknek és helyetteseiknek: vagy visszafizetik, illetve jótékony célra felajánlják a pénzt, vagy visszaadják mandátumukat.
Az év elején azután volt ebből cirkusz, hogy a Blikk csak a fővárosban és a megyei jogú városokban 32 fideszes polgármestert és alpolgármestert talált, akik összesen ötvenmillió forint jutalmat vehettek fel 2012 végén. A kisebb települések vezetői is szép pénzhez jutottak akkor, és köztük volt olyan, aki igen "kreatívan" tett eleget a jótékony felajánlási kötelezettségnek. Holovits Huba balatonföldvári fideszes polgármester például - miután jelezte, hogy ő nem lopta a pénzt, hanem megdolgozott érte, így vissza nem adja - a helyi Vizisport és Vitorlás Egyesületnek ajánlotta fel a jutalmát. A polgármester testvére, Holovits Csaba által elnökölt civil szervezet bizonyára örült a pénznek, hiszen amúgy az üvegzsebtörvény szerinti "közeli hozzátartozói" kapcsolat összeférhetetlensége miatt nem pályázhattak önkormányzati támogatásra, közpénzre.

A BKV vezérigazgatójának ugyancsak engedélyezte a közgyűlés éves bére több mint harmadát kitevő prémium kifizetését, és Bolla Tibor információink szerint fel is vette a bruttó 5,5 millió forintot, ami nettó 3,5 millió. Bolla várhatóan eleget tesz a főpolgármesteri kérésnek és 1,5 milliót ebből visszautal. A Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója, Haranghy Csaba a cég tájékoztatása szerint nettó 2,28 millió forintot felvett, de "vállalta, hogy a 2 millió forint feletti összeget jótékonysági célra ajánlja fel". Az éppen a napokban "államosított", felerészben fővárosi tulajdonú Főgáz Zrt. vezetője a cég közlése szerint nem vett fel prémiumot vagy jutalmat idén. Nem úgy, mint a Fővárosi Csatornázási Művek, az FCSM Zrt. vezérigazgatója: Palkó György 1,26 millió prémiumot kapott.

A másik holdingcég,a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) lapunkkal azt közölte: a vállalatcsoport vezető tisztségviselői 2013-ban sem jutalmat, sem prémiumot, sem pedig prémium-előleget nem vettek fel. Vagyis sem a BVK vezérigazgatója, sem a holdingcég alá tartozó tagvállalatok vezetői nem vettek fel a havi tiszteletdíjukon kívül pluszpénzt idén. Ebbe a körbe tartozik a gyógyfürdőket üzemeltető, a temetkezési, valamint a közterület-fenntartó társaság, továbbá a parkokat üzemeltető Főkert, a kéményseprő, a szennyvízszippantó valamint a távfűtő cég.

Több kisebb fővárosi tulajdonú cég vezetőjének ugyancsak megszavazott a közgyűlés nyáron prémiumot, de arról nincs információnk, hogy felvette -e például a budapesti vagyonkezelő társaság vezérigazgatója az 5,46 milliót, a Nagybani Piac vezetője a 4,99 milliót, a városépítő- és tervező cég első embere az 1,48 milliót, vagy a csepeli szennyvíztisztító telep projektcégének ügyvezetője a 4,1 milliót.

Az viszont biztos, hogy összesen 333 millió forint jutalmat osztottak szét év vége közeledtével a Főpolgármesteri Hivatal 866 dolgozója között, vagyis átlagosan fejenként bruttó 385 ezer forint "pulykapénzt" vihetnek haza az apparátus tagjai. Megírtuk, a főpolgármester idén sem kapott jutalmat, és ezúttal öt helyettese sem, pedig tavaly nekik még 1,5-1,5 millió járt. A Városháza azt viszont hétpecsétes titokként őrzi, hogy a városvezetés munkáját segítő tanácsadók és főtanácsadók kaptak-e jutalmat, és ha igen, mennyit. Sőt, még azt sem árulják el, hányan vannak.