Gyurcsány Ferenc;őszödi beszéd;UD Zrt.;kiszivárogtatás;titkosszolgálatok;

2014-02-25 07:06:00

Titkosszolgálati kampány

Hanyagoljuk a napi politikát! Csak arról lenne itten szó, hogy mi a bánatot keresett a titkosszolgálatban az ellenzék, illetve az ellenzék a titkosszolgálatban, illetve, hogy kié a végrehajtó hatalom végtére ebben az országban. Kérdés ez akkor is, amikor az ellenzék ellenzékben van, akkor is, ha kormányon. (Hogy az UD Zrt. ügyét ne is kelljen ideidéznem.)

A Fidesz alelnöke, Kósa Lajos belemondta a tévébe, hogy ismerte az őszödi felvételt, annak nyilvánosságra kerülése előtt. Az utóbb Bolíviában megölt Rózsa-Flores Eduardo állítólagos állítása szerint a kazettát ő eljuttatta Bíró Márkhoz, aki akkor a párt észak-magyarországi koordinátora volt. A fideszes összekötő elvitte a felvételt Debrecenbe, ahol megmutatták Kósa Lajos polgármesternek. Másnap délelőtt Budapesten - Rózsa-Flores állítása szerint - egy Fidesz-irodában gyűltek össze a párt vezetői. Itt megjelent Kósa, Varga Mihály, Navracsics Tibor és Várhegyi Attila is. És persze a "tudás" eljutott az örökös miniszterelnökhöz is.

Mindez, és még sok minden, a Nemzetbiztonsági Hivatal ugyancsak állítólagos jelentéséből derül ki. Ami - tényleg csak véletlenül - most szivárgódott ki, de nem egy vacak bőrözetlen szelepen, lassacskán, hanem mindjárt egy hatalmasra nyitott tűzcsapon át.

Feltesszük, hogy az őszödi kiszivárogtató utáni nyomozás az őszödi kiszivárogtatás után nyomban megindult. Vagyis 2006-ban. Alig nyolc évvel ezelőtt. Ha tetszik, az "elmútnyócévben", aminek politikai értelme azért az utóbbi négyben meglehetősen relativizálódott, és nem a "régebbinyócév" rovására.

Az időközben Pintér Sándor belügyminiszter alá rendelt elhárítás máris "eredményt" produkált. Az Alkotmányvédelmi Hivatal - csúnya a rövidítése: AVH - a maga sokmilliárdos költségvetésével ugyanis beszállt a kampányba.

Erre demokráciákban nemigen akad példa, bár nem vennénk rá mérget, hogy napjaink Ukrajnájában nem szorgoskodott a titkosszolgálat, csak esetleg nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan szerették volna. (Sajnos a titkosszolgálatok hajlamosak úgy dolgozni, hogy végül rosszul sülnek el a dolgok. Persze akkor is van feladatuk, hiszen a menekülő diktátor rejtegetése sem kicsi munka.)

Kósa Lajos vasárnap arra a kérdésre, hogy ki kapta meg az őszödi felvételt, azt nyilatkozta, hogy ez szerinte követhetetlen, "sok találkozón sokan voltak ott, ahol szó volt erről". Ez megint nem politika, hiszen a nettó hazugság - Orbán Viktor óta mondják - nem sajátja ennek a társulatnak.

Bírom elhinni, hog az aranytojást tojó felvételt nem óvták féltő figyelemmel. Semmiképpen sem szerveztek rá "hug(ipszilon)enottákat", B-közepet, hangosítást, Wittner Máriát, Debilt, és Satu kapitányt, kordonbontó csavarkulcsokat, ipari mennyiségben, és más spontán izéket. Mert mindez a spontaneitás maga.

Ha végigbizergálnánk a titkosszolgálatok archívumát, alighanem ezekről is lelnénk érdekes feljegyzéseket.

De az AVH most ezt nem tartja fontosnak, hiszen mint jól fizetett kampánycég, beleállt a választási küzdelembe.

Pedig ott semmi keresnivalója! Ha valaki nem tudná, annak idején a Securitate is nagyon odaállt a Gazda mellé. A végeredmény ismert.

Hát, csak óvatosan, fiúk!