ombudsman;Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány;eltűnt gyerekek;

2014-03-27 13:14:00

Eltűnt gyerekek - Sikeresebb lehet a felkutatás

Együttműködési megállapodást kötött az alapvető jogok biztosa és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, utóbbi az eltűnt gyermekek ügyében információkkal segíti a hivatalt, amely ezek alapján kezdeményezni tudja a szükséges jogszabály-változtatásokat.

Az együttműködés keretében az alapítványnak a "terepről" begyűjtött információi adalékként szolgálnak a hivatalnak, hogy megértsük, milyen konkrét jogszabályi változásra, jogalkotásra van szükség ahhoz, hogy hatékonyabban működhessen a rendszer – mondta Székely László. Mint mondta, az alapítvány és a hivatal tapasztalatainak kicserélése, a jó módszerek megismerése olyan közös érdek, amely erősíti, hogy a jövőben ne, vagy csekélyebb számban forduljanak elő olyan esetek, amelyek megrázzák a társadalmat és ráirányítják a figyelmet a terület egyes diszkfunkcióira, visszásságaira.

A megállapodást a Szökik mert áldozat? Áldozat, mert szökésben van? elnevezésű, az alapítvány és az ombudsman közös szervezésében létrejött konferencia szünetében írták alá. Papp Zsuzsanna, az alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt: 2006 óta szerveznek az eltűnt gyerekekkel kapcsolatos szakmai napot. Időről időre közös gondolkodásra hívjuk az érintett szakembereket, hogy hogyan tudnák hatékonyabban és jobban segíteni a gyerekeket, hogy kevésbé kényszerüljenek útra kelni, akár otthonukból, akár gondozási helyükről – mondta.

Hozzátette: meggyőződése, hogy a szökésben, veszélyben lévő gyerekeken nem lehet sok szakterületet ötvöző együttműködés nélkül segíteni. "Nincsenek csodák", egy szakember nem tudja megoldani a súlyos problémákat, amik a szökések mögött állnak. Ezért fontos, hogy a konferencián a szakemberek partnerségeket építhetnek ki - magyarázta. A konferencia sajtóanyaga emlékeztet arra: évente több száz gyerek tűnik el otthonról, sokuk önként hazamegy, másokat a rendőrség talál meg, többen bűncselekmény áldozatává válnak és vannak olyanok is, akiknek a sorsára soha nem derül fény. A gyermekek elleni jogsértések, a bántalmazás, a szexuális kizsákmányolás, gyerekprostitúció nagy része feltáratlan marad.

Az alapvető jogok biztosának kiemelt feladata a gyermekjogok védelme. A biztos 2012-ben a gyermekközpontú igazságszolgáltatást vizsgálva megállapította, hogy az eltűnt gyerekekről nincs egységesen használt definíció, egységes adatgyűjtés, nincs a családok, az állam, és a civil szervezetek szerepvállalásával kapcsolatban jogszabályban rögzített, számon kérhető kötelezettség sem. A különböző szakemberek sokszor egymás mellett, nem pedig egymással összehangoltan dolgoznak és problémát okoz az is, hogy szabályozatlan és esetleges az eltűnések okait vizsgáló hatóságok és a gyermekvédelmi szolgáltatók tevékenysége - közölte.


bGK \ bhi