erőszak;katolikus egyház;Brazília;

2014-03-31 06:30:00

Megérdemlik az erőszakot?

A provokatívan öltözködő nők megérdemlik, hogy megerőszakolják őket – így vélekedtek egy nagy felháborodást kiváltó brazíliai felmérés mindkét nemhez tartozó megkérdezettei.

A brazil kormány gazdasági kutatóintézete által a múlt héten készített közvélemény-kutatás szereplőinek 62 %-a vélekedett így. További 58 % pedig annak a véleményének adott hangot, hogy „ha a nők tisztességesebb viselkednének, kevesebb lenne az erőszak.”

A felmérés nem várt felzúdulást okozott a dél-amerikai országban. Pillanatok alatt a nők jogaiért harcoló csoportok alakultak a közösségi portálokon, akcióba léptek a feminista szervezetek, sőt, maga az államfő Dilma Rousseff is haragjának adott hangot egy Twitter-üzenetben. Az elnökasszony hangsúlyozta: e közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a brazil társadalomnak még sokat kell fejlődnie, ezért felszólítja a kormányt és a polgárokat, hogy közösen küzdjenek e szemlélet ellen.

A civil akciók fő kezdeményezője Nana Queiroz újságíró volt, aki felszólította a brazil nőket, hogy tegyenek közzé magukról a Facebook-on meztelen vagy alig öltözött fotókat a következő felirattal: „Nem érdemlem meg, hogy megerőszakoljanak.” A hét végén több mint 40 ezer ilyen fotó került fel az oldalra. „Érdekes, hogy a karneválok idején bárki levetkőzhet, a mindennapi életben azonban ez káros és tilalmas” – jelentette ki az újságírónő a Huffington Postnak.

2013 augusztusában Rousseff aláírt egy törvényt, amelynek célja a szexuális erőszak áldozatainak védelme. A törvényt élesen bírálta a brazil katolikus egyház, mert az abortusz szélesebb körű legalizálását látta benne. Az országban, amely a világ legnagyobb, 123 millió katolikus közösségének hazája, jelenleg csupán erőszak és az anya életveszélye esetén engedélyezik az abortuszt a terhesség nyolcadik hetéig.