Változó harci formák

"Hol zsarnokság van, ott mindenki szem a láncban." - állapítja meg Illyés Gyula, és sorai örök érvényűek. Miért épp a rendvédelmi erők képeznének kivételt ezen igazság alól? Persze előfordulhat olykor, hogy az addig látszólag a mindenkori hatalomhoz lojális hatóságok önállósítják magukat. Az 1991-es Janajev-féle államcsínykísérlet során a moszkvai terrorellenes elitegységek megtagadták az engedelmességet a puccsista vezetésnek, nagyban hozzájárulva ezzel Gorbacsov hatalmon maradásához, közvetve a keleti tömb államainak felszabadulásához. Vagy gondoljunk a román hadseregre, amelynek tagjai a bukaresti forradalom idején, Vasile Milea nemzetvédelmi miniszter meggyilkolására válaszul tömegesen pártoltak el "a Kárpátok géniuszától"!

Sokszor elgondolkodom, mit érezhettek, érezhetnek azok a rendőrök, akik a Szabadság téri polgári engedetlenségi akció résztvevőit, köztük 1956 élő hősét, Mécs Imrét kihallgatták, meggyanúsították. Felmerült - e bennük egy szikrányi kétely, miszerint lehet, hogy nem igaz ügyet szolgálnak? Eszükbe jutott-e, hogy évekkel ezelőtt a jelenlegi miniszterelnök és mamelukjai gyakorlatilag büntetlenül megúsztak egy ugyanilyen kordonbontást, tehát tulajdonképpen kettős mércére vall a mostani tiltakozók felelősségre vonása? Nem érzik-e magukat megalázottnak, becsapottnak ugyanezek a rendőrök amiatt, hogy változtattak korkedvezményes nyugdíjba vonulásuk feltételein? Közülük hányan tartogatták magánnyugdíjpénztárban öregkorukra összekuporgatott pénzüket, hogy ezt a vagyont elkonfiskálja, majd felélje az a hatalom, amelynek nevében most fellépnek? Rokonaik között, ismerőseik körében vajon hány éhező gyereket tartanak számon, akiket a stadionokra költött milliárdok töredékéből jól lehetne lakatni?

Ezek a kérdések egyre fontosabbak lesznek a jövőben. Orbán ugyanis elérte egyik célját: a parlament jelentéktelenné tételét a hatalomgyakorlásban. A legutóbbi választástól távol maradók igen magas aránya napnál világosabbá tette, hogy a magyarok többé nem bíznak "Őfelsége ellenzékében". A lakosság körében általános az elitellenesség; az utca embere "fehérgalléros bűnözőnek" tart pártállásra való tekintet nélkül minden politikust. Kérdem én: lehet-e hitelesen szónokolni a szegénység felszámolásáról Armani öltönyben? Vagy mekkora népszerűségre tehet szert egy olyan kormányváltó szövetség, amely az egyik választókerületben éppen azt a szocialista politikust indította el, aki a képviselői költségtérítések méltán közfelháborodást keltő gyakorlatát a Fidesz teljes egyetértésével, ravasz jogi trükkök segítségével megvédte?

Orbán rezsimjét ma már csak és kizárólag alulról jövő kezdeményezések rendíthetik meg. Az úgynevezett "legális harci formák" háttérbe szorulnak. A polgári engedetlenségi mozgalom előbb-utóbb elterjed az egész országban, mert az elégedetlenség kézzelfogható. Kulcsfontosságú tényező lesz tehát a hatóságok magatartása. Ha pedig a demokratikus ellenzék közéleti szereplői vissza akarják kapni cselekvőképességüket, egy katolikus gondolkodó szavait kell fontolóra venniük, aki szerint a világnak nem tanítókra van szüksége, hanem tanúságtevőkre.

A legigazabb megállapítás ma ez a magyar belpolitikában.