Törökország;bánya;szerencsétlenség;

2014-05-14 08:30:00

Erdogan bársonyszékébe kerülhet a bányakatasztrófa - Videó!

Egyre nő a felháborodás Törökországban az utóbbi évek legszörnyűbb bányaszerencsétlensége miatt. Az Izmirtől 120 kilométerre fekvő Soma  egyik, magánkézben lévő szénbányájában bekövetkezett robbanásban, amely nyomán tűz ütött ki és összedőlt több vájat szerkezete, a legfrissebb adatok szerint 238-an vesztették életüket.

A török hatóságok kora esti jelentése szerint 450 bányászt mentettek ki és még 120-an maradtak a föld fogságában 2000 méter mélységben, a mentőalakulatok versenyt futnak az idővel, mert vészesen fogy odalent az oxigén. Próbálnak fentről friss levegőt pumpálni az alagutak felé, ahol a föld által foglyul ejtetteket feltételezik, de egyelőre sötétben tapogatóznak. Csak azt tudják, hogy a kijáratoktól körülbelül 4 kilométerre tartózkodhatnak.

Az NTV török televízió, amely egyenesben közvetíti a mentést, úgy tudja, hogy a tegnap délutáni robbanást, amely éppen műszakváltáskor történt, rövidzárlat okozta. Az áram elment, így a bánya liftjei sem működtek. A sűrű füst nehezítette a mentést. Mint Taner Yildiz török energiaügyi miniszter közölte, a robbanás pillanatában a bányában összesen 787-en voltak. Nyolcvan sebesültet sikerült eddig a felszínre hozni, de négyen válságos állapotban vannak. A miniszter szerint a legtöbben szénmonoxid-mérgezésben veszítették életüket, ugyanakkor kizárta a metángázrobbanást fenyegetését.

A bánya körül és a kórház előtt több ezer ember, a bánya dolgozói és kétségbeesett hozzátartozók várják a híreket. A kórház személyzete időnként ismerteti a sérültek nevét. A mentők helikoptereket is bevetettek a sérültek szállítására. A hozzátartozóknak sátrakat állítottak fel. Ideiglenes halottasházzá alakítottak egy hűtőházat

Recep Tayyip Erdogan török kormányfő lemondta albániai látogatását és részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak. Abdullah Gül államfő utasította Manisa megye hatóságait, hogy minden lehetséges eszközzel segítsék a mentést. A miniszterelnök három napos gyászt rendelt el a tragédia miatt.

A török bányák biztonsága már régóta kétséges, és nem ez az első ilyen súlyos tragédia az elmúlt években. Tavaly összesen 93-an haltak meg a tárnákban. A legsúlyosabb katasztrófa 1992-ben történt, akkor egy gázrobbanásban 270 bányász halt meg a Fekete-tenger partján fekvő Zonguldakban.

A tulajdonos Tilaga cég rögtön a támadások kereszttűzébe került. Az ellenzéki Chp párt azzal vádolta a céget, hogy megsérti a munkavédelmi törvényeket, többek között azzal, hogy az engedélyezett munkaidőn túl dolgoztatja a bányászokat.A Chp éppen két héttel ezelőtt követelte a parlamentben, hogy állítsanak fel bizottságot a somai bánya biztonsági körülményeinek kivizsgálására, ezt azonban a kormánypárti többség elutasította.

A török bányász-szakszervezet korábbi vezetője, Cetin Uygur a somai biztonsági intézkedések elégtelenségére hívta fel a figyelmet, az ankarai kormányt pedig "nemtörödömséggel" vádolta.

A szerencsétlenség nyomán több városban is tüntetések kezdődtek. Isztambulban a Taksim téren, a nemzeti zászló előtt tiltakoztak, sokan feketére festették az arcukat. Mások a Tilaga székháza elé vonultak, megint mások a metróállomásokon tartottak fekvő megemlékezést.A késő délutáni órákban a rendőrség könnygázzal és vízágyúkkal vert szét egy ankarai kormányellenes tüntetést, de az áldozatok hozzátartozói megdobálták a bánya mellett azt az autót, amelyen maga Erdogan távozott helyszíni sajtótájékoztatóját követően.