tüntetés;Törökország;Köln;

2014-05-23 21:24:00

Több tízezer tüntető várja a török kormányfőt Kölnben

A németországi Kölnbe várják a török kormányfőt szombaton. A látogatás feszült légkörben kezdődik, várhatóan több tízezer tüntető tiltakozik Recep Tayyip Erdogan ellen, és az ankarai vezetés már pénteken nehezményezte, hogy a német hatóságok engedélyezik a demonstrációkat, Angela Merkel kancellár viszont a vendég felelősségét hangsúlyozza és mértéktartása szólította fel török kollégáját.

A látogatás miatt számos német politikus mellett a német rendőrszakszervezet elnöke is hangot adott aggodalmának. A kormányfő a somai bányakatasztrófa után tanúsított "érzéketlen és szívtelen" magatartásával sok török polgárt felzaklatott, és arra lehet számítani, hogy Kölnben sem fogja vissza magát, hanem "olajat önt a tűzre" - nyilatkozott Rainer Wendt a Handelsblattnak. A szakszervezeti vezető hozzátette, hogy a látogatás "hatalmas kihívás" a rendőrségnek.

Erdogan az Európai Török Demokraták Uniója (UETD) megalakulásának tízéves évfordulója alkalmából látogat Kölnbe, a szervezet ünnepségének díszvendégeként mond beszédet egy sportcsarnokban több ezer meghívott vendég előtt.
Az UETD-t az Erdogan-féle konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) európai lobbiszervezeteként tartják számon. Megfigyelők arra számítanak, hogy az augusztusi elnökválasztáson valószínűleg induló politikus kampánybeszédnek beillő szónoklatot tart.

Az elnökválasztáson a külhoni törökök is részt vehetnek. A Németországban élő nagyjából 3,4 milliós török közösség tagjai közül 1,5 millióan szavazhatnak.

Elemzők nem tartják kizártnak, hogy Erdogan szombati fellépése akár a vasárnapi európai parlamenti választásokat is befolyásolhatja, a bevándorlással, az EU-val, az unió bővítésével - és különösen a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalásokkal - szemben kritikus erők malmára hajthatja a vizet.

Recep Tayyip Erdogan éppen Kölnben okozott botrányt 2008-ban egy több mint 15 ezer ember előtt mondott beszédével, amelyben felszólította a németországi törököket, hogy tanulják meg a nyelvet, de ne igyekezzenek betagolódni a német társadalomba.

Angela Merkel kancellár egy pénteki lapinterjúban megfontoltságra intette a török kormányfőt. Erdogan bizonyára tudja, hogy "milyen érzékeny helyzetben kerül sor a látogatásra, és felelősségteljesen jár majd el" - mondta a kancellár a Saarbrücker Zeitung című lapnak.

A Merkel vezette CDU bajor testvérpártja, a CSU részéről kevésbé diplomatikus megjegyzések hangoztak el. Andreas Scheuer főtitkár a Rheinische Postnak azt mondta, "hátborzongató", hogy a török miniszterelnök a több száz ember életét követelő bányakatasztrófa után "külföldre megy ünnepeltetni magát", és ha már "nem volt benne annyi tartás", hogy lemondja a látogatást, akkor "körültekintően válogassa meg a szavait".

A szerencsétlenség miatt az ünnepi programot átszervezték, a zenés elemeket törölték, helyettük Korán-idézeteket olvasnak majd fel és tisztelegnek az elhunytak emléke előtt - közölte Süleyman Celik, az UETD elnöke, hangsúlyozva, hogy a jubileumi ünnepség nem kampányrendezvény.

Szombaton Kölnben nyolc demonstrációt tartanak. Nem mindegyik kapcsolódik Erdogan látogatásához, de a legnagyobb szabású tüntetés a török kormányfő ellen irányul. A németországi iszlám alevita felekezet felvonulásán a rendőrség szerint 30 ezren vehetnek részt.

Az ankarai vezetés nehezményezi, hogy a német hatóságok egyszerre nyolc tüntetésre adtak engedélyt a kormányfő látogatásának idejére - írta a Die Welt pénteken az online kiadásában, hivatkozva a Yeni Safak című kormány közeli török lapra, amely szerint Erdogan környezetében attól tartanak, hogy a miniszterelnök "csapdába eshet" Kölnben.