mezőgazdaság;agrártámogatás;Lázár;Miniszterelnökség;

2014-06-17 07:20:00

Lázár János az agrárpénzekből elvenne és újraosztana

A hazai mezőgazdaság legversenyképesebb 450-500 gazdasága dőlhet be, vagy legalábbis kerülhet nagyon nehéz helyzetbe, ha megvalósul Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter terve az agrártámogatások átrendezéséről.

Ennek lényege, hogy az 1200, illetve állattartók, vetőmagtermelők esetében 1800 hektárnál nagyobb birtokok területalapú támogatásának 150 ezer euró (45 millió forint) feletti részét elvonnák és más agrárprogramokra újraosztanák. Ebben az unió közös agrár-pénzpolitikája minden korábbinál nagyobb mozgásteret enged a nemzeti kormányoknak. Brüsszel tehát megengedi a nagybirtokoknak járó összegek ésszerű csökkentését, ugyanakkor az uniós apparátus azt javasolja, hogy ezek az agrárvállalkozások a támogatás elvonás előtti összegéből levonhassák a munkabér, illetve a járulékok költségeit.

Lázár viszont mérlegelés nélkül, a 150 ezer euró feletti teljes támogatást elvonná. Ezt azért tartják elfogadhatatlannak, mert például egy 2500 hektáros állattenyésztésben tevékenykedő vállalkozás munkabérköltsége szinte a 175 millió forintnyi teljes uniós támogatást elvinné. Ez az intézkedés a Fidesz közeli nagybirtokosokat is sújtaná. Akad közöttük olyan is, aki 35, illetve 47 ezer hektáron működik. Mégis különösen a hazai agrárium derékhadát, a magyar mezőgazdasági termelés több mint negyedét előállító közepes nagyságú gazdaságokat roppantaná meg ez az intézkedés - figyelmeztetett Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke.

Ezzel veszélybe kerülne az állatállomány 40 százaléka és 40-50 ezer ember munkahelye - tette hozzá. A szövetség vezetője kifogásolta, hogy elmaradtak az ilyen lépések előtt egyébként az unióban kötelező szakmai, társadalmi egyeztetések, miközben augusztusig a kormánynak el kell küldenie a magyar szabályozás tervezetét Brüsszelnek, s az 2020-ig maradna érvényben. A MOSZ vezetői a múlt hét végén elküldött levelükben személyes találkozót kértek Lázár Jánostól, mert nem értenek egyet azzal, hgy a csúcsminiszter - legalábbis saját szavai szerint - egyelőre csak a minisztériumokkal kíván egyeztetni.

A támogatási rendszer módosításának hatásai először 2015-ben jelentkezhetnek. A leginkább érintett agrárvállalkozások egyebek mellett felbonthatják a földbérleti szerződéseiket, ezzel rengeteg földtulajdonost foszthat meg a kormányzat az földbérletből származó adómentes jövedelemtől, a kényszerű elbocsátások pedig sokak munkahelyét szüntetné meg. Sok gazdaság fölhagyhat az állattartással is a támogatás jelentős részének elvonása miatt.

A MOSZ javaslata szerint, az unió irányelveinek megfelelően a 150 ezer euró feletti rész elvonása előtt meg kell engedni, hogy a munkabért és a közterhek levonják a vállalkozások támogatás összegéből. A szövetség elnöke szerint így még elfogadhatóan lehetne finanszírozni azokat a közepes nagyságú gazdaságokat, amelyek sok településen a legjelentősebb munkáltatók.