Tour de France;

2014-07-04 09:45:00

Csata is lesz az idei Tour de France-on

Elsősorban a kétszeres győztes spanyol Alberto Contador és a címvédő brit Chris Froome csatájára lehet számítani a világ leghíresebb országúti kerékpáros viadalán, a szombaton kezdődő 101. Tour de France-on.

Froome tavaly nagy fölénnyel és magabiztosan diadalmaskodott, a hegyekben nem volt ellenfele, márpedig az idei versenyen az előző évinél is több hegyi szakasz és befutó lesz.

Ugyanakkor aggodalomra adhat okot számára, hogy míg tavaly megnyerte a főpróbának szánt Dauphiné Libéré-t, idén az első tízbe sem sikerült bekerülnie, a legnagyobb kihívójának tekintett Contador viszont második lett az amerikai Andrew Talansky mögött, aki a Touron is indul.

Egy éve a jelenkor talán legjobb kerékpárosa, Contador a vártnál gyengébben szerepelt, ugyanis több mint hatperces hátránnyal negyedikként zárt. A spanyol bringás 2007 és 2009 után harmadszor győzhet a Touron, igaz, 2010-ben is elsőként zárt, de akkor tiltott szert találtak a szervezetében, emiatt kizárták, és két évre eltiltották.

Rajtuk kívül még az olasz Vincenzo Nibali szólhat bele a küzdelembe, aki már az idény elején bejelentette, hogy a 2010-es Vuelta a Espanán és a 2013-as Giro d'Italián aratott sikere után megpróbál a harmadik háromhetes viadalon is győzni. Meglepetést okozhat még a tavalyi Touron harmadik spanyol Joaquim Rodriguez és a Contador kizárása miatt 2010-ben első luxemburgi Andy Schleck.

A sprintereknél nem várható túl nagy harc a zöld trikóért zajló mezőnypontversenyben, ugyanis ott van az indulók között Mark Cavendish, aki az elmúlt hat évben 25 szakaszon lett első a Touron. A világ leggyorsabb kerekesének tartott brit versenyző mindössze három sikerre van attól, hogy az örökranglistán felkerüljön a képzeletbeli dobogó második fokára az etapgyőzelmek tekintetében. A 29 éves bringás az ötszörös bajnok francia Bernard Hinault-t (28) érheti utol és előzheti meg. Amennyiben ez sikerül neki, már csak a szintén ötszörös győztes belga Eddy Merckx (34) lesz előtte.

Aki megszoríthatja Cavendish-t, az a zöld trikót tavaly megnyerő szlovák Peter Sagan, illetve két német kerekes, Marcel Kittel és Andre Greipel.

Szintén a rekordok könyvébe írhatja magát a német Jens Voigt, neki ehhez mást nem kell tennie, mint elindulni a viadalon, ő ugyanis a részvételekre vonatkozó csúcsot (17) állíthatja be, amelyet a szombati rajtig az amerikai George Hincapie és az ausztrál Stuart O'Grady tart.

A 101. Tour de France 22 csapatának 198 indulójára 3663,5 km teljesítése vár. A 21 szakaszból álló viadalon két szünnap, egy egyéni időfutam és hat hegyi befutó lesz.