győzelem;Hamilton;Brit Nagydíj;összetett;

2014-07-06 18:45:00

A hazai közönség előtt nyert Lewis Hamilton

A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, ezzel négypontosra csökkentette lemaradását a világbajnoki pontversenyben élen álló csapattársával, a most műszaki hiba miatt kiálló német Nico Rosberggel szemben.

A 29 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 27. futamgyőzelme, az idén ötödször diadalmaskodott, F1-es karrierje során 2008 után másodszor nyert Silverstone-ban. A második helyen Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája ért célba, neki ez volt sorozatban a második dobogós helyezése, a harmadik helyen pedig Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője zárt. A címvédő, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Red Bull) ezúttal ötödik lett.

A rajtnál Rosberg jól jött el az első kockából, mögötte Vettel azonban több pozíciót is veszített, Jenson Button (McLaren) jött be másodiknak, csapattársa, Kevin Magnussen pedig harmadiknak, s még a hatodik helyről startoló Hamilton is megelőzte Vettelt. Az egyik kanyarnál Kimi Räikkönen (Ferrari) hibázott, elhagyta az aszfaltcsíkot, s amikor vissza akart térni a pályára, a füves részen megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott, majd szinte "visszapattant" a mezőnybe. A hatalmas baleset miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt, a finn pilóta saját lábán szállt ki az autójából, de a pályafutása 200. nagydíján induló brazil Felipe Massa (Williams) futama is véget ért, ő ugyanis ütközött Räikkönennel. A finn versenyző kisebb boka- és térdsérülésekkel megúszta az esetet.

A mezőny egy óra elteltével, a biztonsági autó mögött rajtolt el újra, az első hat helyen sorrendben Rosberg, Button, Magnussen, Hamilton, Vettel és Nico Hülkenberg (Force India) száguldott. Hamilton két kör alatt lehagyta Magnussent és Buttont, s az élen haladó csapattársa után eredt. A kerékcserék sorát az élmezőnyből Vettel kezdte meg a 11. körben, Rosberg nyolc körrel később, Hamilton pedig a 25. körben járt a boxban. Közben Valtteri Bottas (Williams) harmadiknak jött fel, a 30. körben pedig az élen haladó Rosberg - aki az összes idei futamon dobogós volt - váltóhiba miatt feladni kényszerült a versenyt.
A leintés előtt 20 körrel Hamilton több mint 41 másodperces előnnyel vezetett Vettel előtt, Bottas a harmadik, Ricciardo a negyedik, Button az ötödik, Fernando Alonso (Ferrari) pedig a hatodik helyen haladt. Vettelnek még egyszer kereket kellett cserélnie, a boxlátogatás után a címvédő ötödikként tért vissza a pályára, de Alonso azonnal megelőzte.

A hajrában a dobogós helyeken maradt a Hamilton, Bottas, Ricciardo sorrend, az ötödik és a hatodik helyen Alonso és Vettel majdnem egészen a leintésig csatázott egymással, végül a német címvédő egy agresszív és remek manőverrel lehagyta spanyol riválisát.

A vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása: (a formula1.com alapján)


Brit Nagydíj, végeredmény (52 kör, 306,198 km, a pontszerzők)

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2:26:52.094 óra
2. Valtteri Bottas (finn, Williams) 30.135 másodperc hátrány
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 46.491 mp h.
4. Jenson Button (brit, McLaren) 47.390 mp h.
5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 53.864 mp h.
6. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 59.946 mp h.
7. Kevin Magnussen (dán, McLaren) 1:02.563 perc h.
8. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:28.692 p h.
9. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:29.340 p h.
10. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1 kör h.
leggyorsabb kör: Hamilton, 1:37.176 perc pole pozíció: Rosberg

A világbajnoki pontversenyek állása 9 futam után (még 10 van hátra)

pilóták:

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 165 pont
2. Hamilton 161
3. Ricciardo 98
4. Alonso 87
5. Bottas 73
6. Vettel 70
7. Hülkenberg 63
8. Button 55
9. Magnussen 35
10. Felipe Massa (brazil, Williams) 30
11. Sergio Perez (mexikói, Force India) 28 12. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 19 13. Vergne 9 14. Romain Grosjean (francia, Lotus) 8 15. Kvjat 6 16. Jules Bianchi (francia, Marussia) 2

csapatok:

1. Mercedes 326 pont
2. Red Bull 168
3. Ferrari 106
4. Williams 103
5. Force India 91
6. McLaren 90
7. Toro Rosso 15
8. Lotus 8
9. Marussia 2
10. Sauber 0
11. Caterham 0

A szezon két hét múlva Hockenheimben, a Német Nagydíjjal folytatódik.