támogatások;

2014-07-09 10:44:00

Eltűntek a bizniszpártok

Szinte az összes kamu- vagy más néven bizniszpárt eltűnt a közéletből az áprilisi választások óta - írja a Bors. A lap összeállításából kiderül, hogy a több százmillió forintos támogatást a tavasszal a semmiből előkerült szervezetek azért felvették és el is költötték. Őszre már valószínűleg csak egy-két ilyen párt marad életben.

Az Új Magyarország Párt(ÚMP)149 millió forintot kapott tavasszal, miután sikerült országos listát állítaniuk. A választáson azonban az egyik legrosszabb eredményt érték el a legtöbb pénzt kapó új pártok közül. A szervezet honlapján a választások óta csak három bejegyzés történt, Táncsics Péter, a párt elnöke a Borsnak elmondta: valóban tetszhalott állapotban vannak. A Sportos és Egészséges Magyarországért Párt (SEM)szintén 149 millióból kampányolhatott tavasszal és 12 563 szavazatot tudtak összeszedni. Honlapjuk három hónapja nem frissült, egyetlen sajtótájékoztatót sem tartottak képviselőik, mint ahogy a listavezető, Pásztor Patrícia is eltűnt a közélet­ből.

Szili Katalin pártja, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért(KTI)is csúfosan szerepelt az országgyűlési választáson. Ez a párt tavasszal 298,5 millió forintos állami támogatást vehetett fel. A KIT azonban nem tűnt el, honlapjukon az önkormányzati választási készülődésről írnak. A Haza Nem Eladó Mozgalom, amelyik ugyancsak 298,5 milliós támogatást kapott a kampányra, valamelyest reflektorfényben maradt, ám elsősorban Kásler Árpád devizahiteles perei miatt. Az Új Dimenzió Pártról(ÚDP)sem lehet a választások óta hallani, ezt a szervezetet 149 millió forinttal támogatta tavasszal az állam, de ugyanígy eltűnt az Együtt 2014 Párt is, amelyik az áprilisi voksolás előtt szintén 149 milliót markolt fel.

Seres Mária Szövetségesei(SMS)még nem döntötték el, indulnak-e az októberi választáson. A párt 356,5 milliós állami támogatással indult el az áprilisi voksoláson. Nagy Gábor, a párt sajtósa a lapnak kijelentette, egyelőre sajtótájékoztatókat sem tartanak, mert úgysem megy el azokra egyetlen médium sem.