kiállítás;Magyar Nemzeti Galéria;Dada és szürrealizmus;A Szentföld öröksége;Duchamp;Man Ray;

2014-07-11 07:45:00

Dada és szürrealizmus

Magyarországon soha nem látott teljességű anyaggal nyújt átfogó képet a 20. század két meghatározó jelentőségű avantgárd irányzatáról a Magyar Nemzeti Galéria   Dada és szürrealizmus - Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí című október 5-ig látogatható kiállítása.

Három tárlat nyílt a Magyar Nemzeti Galériában, melyek mind ugyan azt a kérdéskört járják körül, eddig nem tapasztalt részletességgel. A jeruzsálemi Izrael Múzeum anyagából rendezett Dada és szürrealizmus - Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí című tárlat mellett a két irányzat magyar vonatkozásait az Átrendezett valóság című kiállítás, a szürrealista és dadaista ihletésű filmművészet alkotásait pedig az Életre kelt (film)kísérletek című tárlat mutatja be.

Izrael Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködése nem újkeletű. Öt évvelé ezelőtt A Szentföld öröksége címmel mutattak be válogatást Budapesten az Izraeli Múzeum kincseiből, 2011-ben Jeruzsálemben állították ki az Esterházy-gyűjtemény kincseit, tavaly pedig francia impresszionista mesterek remekei érkeztek Jeruzsálemből a Magyar Nemzeti Galéria kiállítására.

Az Izrael Múzeumban kiállított dadaista és szürrealista művek elsősorban adományok útján kerültek be az intézmény egyik legnagyszerűbb gyűjteményébe - árulta el James S. Snyder a múzeum igazgatója, hozzátéve: mintegy 1200 darabos dadaista és szürrealista kollekciójukból a 120 legkiemelkedőbb munkát hozták el Budapestre.

A 20. század első évtizedeinek két nagy művészi irányzata, a dada és a szürrealizmus, radikálisan megújította a művészetről való gondolkodást. A dada a hétköznapi tárgy átértelmezésével, a véletlen szerepének hangsúlyozásával, a hagyományos esztétikai értékek megkérdőjelezésével, a szürrealizmus pedig a valóság újraértelmezése és a valóságfogalom kitágítása révén hozott létre új lehetőségeket az alkotásban.

Az irányzatok olyan új műfajokat teremtettek, mint az objekt (vagyis a művész által átértelmezett használati tárgy), a fotómontázs, a kollázs, vagy az asszamblázs (fotók, képek, egyéb tárgyak sajátosan új rend szerinti összeállítása), vagy a ready-made, amely nem több, mint a készen talált használati tárgy művészi felhasználása.

A kiállítás nem kronológiában, hanem inkább tematikus egységeken keresztül ad betekintést a két irányzat eredményeibe. A Meglepő társítások: kollázs, asszamblázs, objekt című szekcióban láthatók Duchamp híressé vált művei, mint a Palackszárító, vagy a Szökökút nevű objekt, ami valójában egy piszoár.

1917-ben Duchamp-t egy nagyszabású kiállítás megszervezésével bízzák meg. A kiállításon 1200 művész állíthatott ki, melynek legtöbbje amerikai avantgárd művészekből állt. A lényege az volt a csoportnak, hogy ne legyen zsűri, bárki tagja lehet a független művészeknek és bármit be lehet küldeni a kiállításra. Duchamp tesztelni akarta barátait: kiválasztott egy wc csészét, Robert Mutt (a porcelángyártó cég főnökének a neve) néven szignálta és elküldte nekik.

A művet kitiltották a kiállításról. Amikor visszautasították a darabot Duchamp lemondott a kiállítás szervezéséről.A tárgyat Duchamp 90°-kal elfordította, így megváltoztatta a folyás irányát. Az így kialakult csésze megidézi az anyaméhet és - mint többi tárgyához hasonlóan - kettős lénnyé alakul át. A körvonala egy Buddha körvonalát sejteti a "Fürdőszobák Buddhája" - mondják róla.

A tárlatból kiderül, hogy az eredeti darabok eltűntek, s Duchamp barátai kérésére később "ujralkotta" azokat.  Az Illúzió és álomtáj című kiállítási egységben látható álomszerű szürrealista tájak misztikus világokat idézve kérdőjelezik meg realitásérzékelésünket. Ebben az egységben foglal el fő helyet René Magritte egyik legismertebb remekműve, a Kastély a Pireneusokban.

A vendéganyaghoz kapcsolódó kiállítás a belső összefüggések, áthallások, hasonlóságok és különbségek erőterében kísérli meg felmutatni a dada és a szürrealizmus magyar művészetre gyakorolt hatását. A kronologikusan, illetve hívószavak mentén szerveződő válogatás olyan sajátos alkotói stratégiákat, "kreatív olvasatokat" mutat be, amelyek a változó közép-európai, illetve magyar társadalmi és politikai valóság közepette felhasználták, és (újra)értelmezték a dadaizmus és a szürrealizmus tanulságait.

Bár az 1910-es években nem beszélhetünk magyar dadáról, és a hazai szürrealizmus nagy korszaka is csak az 1940-ben vette kezdetét, Kassáknál és magyar avantgárd alkotóinál már az 1920-as években megfigyelhető a dadaistákra is jellemző új alkotói módszerek, műfajok jelenléte.

A fotómontázs, a kollázs megjelenése, a nyomtatott feliratok absztrakt képi jelként való felhasználása leginkább a bécsi MA folyóirat körében alkotó művészekre volt jellemző. Kiállításunk első szekciója ennek a körnek a munkásságára fókuszál.  A Mélyvilágok című egység a második világháború után, az Európai Iskola művészeinél megjelenő szürrealista tendenciákat állítja a középpontba.

Ehhez szorosan kapcsolódik A fal előtt? A fal után? című kiállítási blokk, amelyben az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején, sokszor a tiltás és a tűrés mezsgyéjén alkotó művészek alkotásaival találkozunk. A szürrealizmus stílusa, illetve témái és módszerei abban a korban és abban a politikai környezetben egyszerre voltak képesek a vágyott szabadság, az eltitkolt fájdalmak, a ki nem mondott félelmek és a remény hangjainak megszólaltatására.

Több nemzedék alkotói bizonyítják, hogy a későbbi évtizedek hivatkozási pontjai között továbbra is folyamatosan jelen van a szürrealizmus, illetve a (neo)dada. Hatásuk éppúgy megjelenik a montázs valóságot átrendező technikájában, a mindennapi dolgokat asszociációs és költői energiával feltöltő tárgyértelmezésekben, mint a regionális abszurd látásmódjában.