Andrássy út;tűzeset;atlatszo.hu;

2014-07-16 11:41:00

Off-shore palota az Anrdássy úton kigyulladt műemlék épület?

"Egy éve írtunk tényfeltáró cikket az offshore cégek fogságába került Andrássy úti palotáról, most kigyulladt és lángokban áll az egész épület" - posztolta ki tegnap Facebook oldalára az Átlátszó. 

Kedden délután kigyulladt - és később teljesen leégett - a Kodály körönd egyik épületének tetőszerkezete. Az a bizonyos 2013-as  cikk pedig azt írja:

"Egy évvel ezelőtt rendeztek tüntetést a Kodály Körönd egyik legszebb műemlék épületének lakói, mert a 2000 óta tartó <felújításnak> köszönhetően házuk immár életveszélyessé vált. Az épület szétbontott harmadik emeletét átfújja a szél, a folyosók omladoznak és nagyobb esők során <a tetőn át ömlik a víz>. A világörökségi területen álló palota mintegy 25%-a egy offshore hátterű cég tulajdonában áll, mellyel az önkormányzat 12 év után decemberben szerződést kívánt bontani. A házat 12 éve fogva tartó cég azonban addig nem hajlandó ezt elfogadni és – immáron a lakókkal – új megállapodást kötni, míg azok rá nem bólintanak a legújabb beépítési terveikre.

Végre nem roskadoznak már ezek a gyönyörű paloták  – gondolhatják a Kodály Köröndön járva az évtizedekig állványokat és lehulló vakolatdarabokat kerülgető budapestiek. A valóság azonban mégsem olyan szép, mint amilyennek kívülről tűnik. Bár az Andrássy út 87-89. tetőtéri beépítésével egy időben gyakorlatilag kívül-belül megújult, testvére, a Kodály szobor mögötti épület csak kívülről lett lepucolva. Az épületbe lépve hiányos, omladozó lépcsők, aládúcolt függőfolyosók fogadnak. Az egy lakást leszámítva teljesen szétbontott harmadik emeletet átfújja a fagyos szél, a liftből kilépve ketrecben nyüszítő, egy darab párizsival magára hagyott kölyökkutya fogadja látogatót. Állítólag egy munkáshoz tartozik, de viselkedését elnézve inkább menekülni szeretne a roskadozó palotából.

2000-ben kötött szerződést a fideszes Farkas György vezette VI. kerületi önkormányzat az Arnon Epschtein vezette Király utca 20- Alfa 1. Kft-vel az Andrássy út 83-85. alatti épület felújításáról. A többször módosított megállapodás a ház tető- és födémrekonstrukciójáért és az aládúcolt függőfolyosó felújításáért cserébe a cégnek adta az akkor még lakott 3. emelet 23 lakását és a fölötte található padlást. Az építési engedélyt 2002-ben adták ki, akkor azonban a szocialista hatalomátvétel miatt leállt a projekt. 2005-ben – sajtóinformációk szerint Fürst György MSZP-s alpolgármester baráti körébe tartozó – Arie Yom-Tov frissen alapított Andrássy út 83-85 Ingatlanforgalmazó Kft. nevű cége vette át a beruházást, de mint kiderítettük, már korábban is azonos kör vezette a beruházást."

további részletek az atlatszo.hu-n olvashatók.