Tudomány;kutatás;osztrák;gyógyszer;Ebola;

2014-08-09 18:55:00

Osztrák orvosok is dolgoznak az Ebola-gyógyszeren

A bécsi Agrártudományi Egyetem kutatói is részt vettek a kísérleti Ebola-gyógyszer, a ZMapp kifejlesztésében, amely a hírek szerint javított két, Ebola-vírussal megfertőződött amerikai állampolgár állapotán - számolt be róla szombaton a Kurier című osztrák lap.

A bécsi egyetem munkatársai, akik az Ebola-gyógyszeren dolgozó nemzetközi kutatócsoport munkájához is csatlakoztak, már csaknem tíz éve kísérleteznek olyan antitestek előállításával, amelyek sikeresen vehetik fel a harcot a vírussal szemben. Dohánynövényeket módosítottunk genetikailag úgy, hogy képesek legyenek speciális fehérjék előállítására. Ezekből nyerhetőek ki a kísérleti Ebola-gyógyszer alapjául szolgáló monoklinális antitestek – mondta Herta Steinkeller, az osztrák egyetem kutatója és a nemzetközi kutatócsoport egyik tagja.

Az Egészségügyi Világszervezet pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai Ebola-járványt és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására, ami vélhetően még hónapokig eltarthat. A WHO adatai szerint már 961 ember vesztette életét a márciusban Guineában kezdődött, azóta pedig Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt járványban. Az egészségügyi világszervezet legfrissebb adatai szerint csupán az elmúlt két napban 29 áldozatot szedett a halálos vírus. A fertőzöttek száma 1779-re nőtt.