jog;devizahitelesek;

2014-09-10 13:55:00

Halasztották a Merkantil Bank ügyét

Szeptember 24-re halasztotta a határozat kihirdetését a Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt. magyar állam elleni devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék.

A Merkantil első keresetét idézés nélkül elutasította a bíróság, amit a bank szeptemberben újra benyújtott.

A törvényszék elutasította a banknak az eljárás felfüggesztésére vonatkozó indítványát, illetve azt a kérését, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió Bíróságához.

A Merkantil szerint az általános szerződési feltételeik (ászf) valamennyi rendelkezése tisztességes, maradéktalanul megfelel a törvénybe foglalt követelményeknek, így a felmondhatóság elvének is.

Az alperes, a magyar állam ismertetett álláspontja szerint a bank szerződési kitételei tisztességtelenek, ezért kérte a bank keresetének elutasítását. A szerződések a törvényben megfogalmazott hét irányelv egyikének sem felelnek meg, az átlagos fogyasztó számára egyes rendelkezések sem egyértelműek.