Siemens;Orbán Viktor;munkahelyek;

2014-10-21 14:45:00

Eddig bevált: Megint munkahelyek tömegét ígéri Orbán

Érdemes befektetni a magyar fiatalokba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Siemens képzési központjának megnyitása alkalmából tartott ünnepségen. A kormányfő azt ígérte, hogy a következő négy évben újabb munkahelyeket hoznak létre, és szeretnék elérni a teljes foglalkoztatottságot.

Ez utóbbit - Orbán Viktor szavai szerint - az üzleti világgal szorosan együttműködve tervezik elérni, jelentősen növelve a szakképzett munkaerő létszámát.

A miniszterelnök megismételte, amit már vasárnapi, kampányértékelő beszédében is elmondott: szeretnék elérni, hogy 2018-ra senkinek ne legyen szüksége jövedelempótló támogatásra, és mindenkinek legyen olyan munkája, amelyből nemcsak hogy megélni, hanem gyarapodni is tud. A Siemens több mint 600 millió forintos beruházással építette át a duális, vagyis gyakorlatorientált képzésnek helyt adó korábbi tanműhelyét, amelyben így akár 100 diákot is fogadni tud a német cég. Orbán Viktor szerint Magyarországon helyre kell állítani a szakképzés becsületét.

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az új képzési központból a Siemens, és a magyar gazdaság, a magyar cégek is profitálnak, hiszen nyelvtudással rendelkező, jó szakembereket - hegesztőket és ipari gépészeket - képeznek, de bízik benne, hogy a jövőben további szakmákkal is bővül a képzés.  Szólt arról is, hogy büszke a Siemens bővülő magyarországi jelenlétére, az utóbbi négy évben dinamikusan nőtt a munkavállalói létszám, jelenleg már több mint 2500-an dolgoznak a magyarországi Siemensnél. Az új képzési központ nemcsak nemzetközi szaktudással rendelkező, versenyképes szakembereket képez, hanem segít elsajátítani azt is, amit az iskolában nem lehet megtanulni: a munkakultúrát, az innovációt.