Európai Unió;szegénység;Eurostat;kirekesztettség;

2014-11-05 06:31:00

Szegénység fenyegeti az EU-s állampolgárokat

Az Európai Unió lakosságának 24,5 százalékát, 2013-ban 122,6 millió embert fenyegetett a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerint.

Az elszegényedés által fenyegettek aránya 2013-ban kissé csökkent a 2012-es 24,8 százalékhoz képest, de fölötte van a 2008-as 23,8 százaléknak. A "Europe 2020" stratégia egyik célja, hogy tartósan csökkenteni lehessen ezt az arányt.

Az Eurostat módszertana szerint azt fenyegeti a szegénység, akinek havi jövedelme nem éri el az adott ország medián (valós középérték) jövedelmének 60 százalékát, komoly gondot okoz a megfelelő életkörülmények biztosítása (például közüzemi számlák megfizetése, bizonyos tartós fogyasztási cikkek megvásárlása), vagy tartósan problémája van munkakereséssel.

2013-ban öt olyan tagállam volt, ahol a lakosságnak több mint harmadát fenyegette a szegénység:

Bulgáriában 48 százalék

Romániában 40,4 százalék

Görögországban 35,7 százalék

Lettországban 35,1 százalék

Magyarországon 33,5 százalék

Csehországban 14,6 százalék,

Hollandiában 15,9 százalék

Finnországban 16 százalék

Svédországban 16,4 százalék volt ez az arány.