kivégzés;Iszlám Állam;Francois Hollande;Tony Abbott;túszok;Michael Dos Santos;

2014-11-20 06:37:00

Két francia is a kivégzés videóján

Francois Hollande megerősítette, két franciát látni azon a felvételen, amely az Iszlám Állam (IS) legutóbbi lefejezését mutatja. A francia elnök, aki tegnap Canberrában Tony Abbott ausztrál kormányfő vendége volt, arra nem tudott választ adni, hogy a szóban forgó személyeknek van-e közük a kivégzésekhez.

Az IS múlt héten újabb amerikai túszát, Peter Kassigot is kivégezte. Emellett 18 szíriai katona brutális kivégzéséről is beszámolt.

A francia ügyészség hétfőn erősítette meg, hogy a felvételeken látható egyik személy az iszlám vallásra áttért francia állampolgárságú, 22 éves Maxime Hauchard, aki 2013 augusztusában távozott Szíriába.

Lapértesülések szerint a másik férfit Michael Dos Santosnak hívják. Szintén 22 éves, Champigny-sur-Maerne településről származik. Mint a L’Express írta, a férfi már 2013-ban a francia titkosszolgálat látókörébe került.

Továbbra sem sikerült azonosítani a videofelvételeken látható további 17 dzsihadistát. Néhányan közülük európaiaknak, mások ázsiai gyökerekkel rendelkezőknek tűnnek.

Egy belga lap arról számolt be, hogy az iszlamisták oldalán egy szélsőséges párt tagjai harcolhatnak, ezt az értesülést azonban egyetlen más forrás sem erősítette meg.

Brit médiumok szerint a felvételen a korábbi lefejezéseken is felbukkanó Dzsihadi John is feltűnt, miközben múlt héten egy lap azt állította, az erőteljes brit akcentussal beszélő férfi megsérülhetett az amerikaiak egyik légicsapása során, amikor az IS vezetője, Abu Bakra al-Bagdati több munkatársát érte találat.

Kassiget néhány nappal azután fejezték le, hogy Barack Obama elnök bejelentette, új szakasz kezdődött az Iszlám állam elleni háborúban, ezért további 1500 amerikai katonát küldött a térségbe, akik harcoló hadműveletekben nem vesznek részt.