Fotó;Újbuda;sportcsarnok;Tüskecsarnok;rendezvénycsarnok;

2014-11-27 17:43:00

Megnyílt a 6 milliárdos sportkomplexum

Hivatalosan megnyitották csütörtökön a főváros új multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokát, az újbudai Tüskecsarnokot. A létesítmény építését 1993-ban kezdték el, ám a beruházás 1996-ban leállt, és több mint másfél évtizedig nem is folytatódott. A kormány 2012-ben döntött a sport- és rendezvénykomplexum befejezéséről. Az építést tavaly novemberben kezdték újra, és 5,9 milliárd forintból mostanra készült el a 4000 fős nagycsarnok, a szabadidős sportolókat váró sportcentrum, valamint a kétszintes mélygarázs. A képre kattintva galéria nyílik!

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere a sportkomplexum megnyitóján úgy fogalmazott: mindig fájó pont volt a számára, hogy a kerületben akadt egy olyan létesítmény, amely több mint másfél évtizedig üresen állt, és nem tudta betölteni azt a szerepét, amire tervezték. 

Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos a megnyitón azt mondta, hogy először négy éve a jégkorongozók vetették fel neki, be kellene fejezni a Tüskecsarnok építését. "Több mint húsz éve vár rá Magyarország, hogy ebből a korábbi szellemkastélyból tudjunk valamit építeni. A Tüskecsarnok sokáig a kudarc, a lemondás és e gyengeség szimbóluma volt, mostantól azonban a sporté, a kikapcsolódásé és az önfeledt szórakozásé lesz" - állapította meg a kormánybiztos.

FOTÓ: PÁLFALVI KITTI