EU;pénz;ukrán válság;

2014-12-16 09:10:00

Ukrajnának pénz kell

Egyelőre nem kap pénzügyi támogatást az Európai Uniótól Ukrajna. Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős uniós biztos az Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfővel folytatott megbeszélései során csak annyit közölt, hogy adományozó konferenciát szerveznek Kijev megsegítésére. Hahn hozzáfűzte, amennyiben Ukrajna következetesen végrehajtja a reformokat, a jövő évben meghatározzák a konferencia időpontját. Ehhez azonban „bizonyosan eredményeket szeretnénk látni” – fejtette ki.

Jacenyuk megerősítette, országa jó úton jár. Ugyanakkor megemlítette, Kijevnek azonnali segítségre lenne szüksége. Diplomaták 15 milliárd dollárról (12,1 milliárd euró) tettek említést. Az EU ugyanakkor eddig mindössze 1, 6milliárdot ígért az országnak. A pénz nagy részét már átutalták. Jacenyuk és Hahn az úgynevezett társulási tanács keretében tárgyaltak egymással.

Az ENSZ jelentése szerint nyomor fenyegeti ukránok millióit azután, hogy összeomlottak az állami struktúrák. A dokumentum figyelmeztetett arra, hogy az alapvető emberi jogokat is veszély fenyegeti. A szociális helyzet jelentősen rosszabbodhat a tél beálltával. Az ENSZ mind a szakadárokat, mind a kormányerőket avval vádolja, hogy megkínozták foglyaikat.