Eszenyi Enikő;Örkény Színház;színházak;Budapest Bábszínház;igazgatói pályázatok;

2015-02-04 06:47:00

Újrázhatnak a színházigazgatók?

Négy budapesti színház igazgatói pályázatával foglalkoztak tegnap a szakmai bizottságok. Bár zárt ülés volt, annyi sejthető, hogy mindegyik eddigi színházigazgató remélheti a február végi közgyűlésen mandátuma meghosszabbítását.

Elképzelhető, hogy végre különösebb botrányok, politikai jelöltek érvényesülése nélkül zajlik le egy direktori pályázat. Bár, hogy milyen arányban szavaznak a szakmai bizottság tagjai, az teljesen érthetetlenül még mindig titkos. Eszenyi Enikő, akinek régebben már elég furcsa módon érvénytelenítettek a pályázatát, most a teátrum honlapján egy meglehetősen szűk közleményben annyit tudatott, hogy

"Ma délután a Városházán a Vígszínház igazgatói pályázatának elbírálására létrehozott szakmai bizottság meghallgatta Eszenyi Enikőt. A meghallgatás nagyon jó légkörben zajlott, Eszenyi Enikő bizakodó." Ezúttal a Víg élére nem pályázott más, és a jó légkörből az következik, hogy a pályázat ellen sem volt érdemi kifogás. Mácsai Pálnak sem akadt kihívója az Örkény Színház élére. Ő lapunknak elmondta, hogy szakmai és elfogadó jellegű volt a beszélgetés. Úgy érzi, a pályázat kiírása is olyan jellegű volt, ami a folytatást kívánja.

A Kolibri Színház élére az eddigi igazgatón, Novák Jánoson kívül, pályázott még Kembe Sorel, de információink szerint az ő pályázatát több ponton nem találták megfelelőnek, ezért érvénytelenítették. Ismereteink szerint viszont Novákra mindenki igennel voksolt. Az igazgató lapunknak elmondta, hogy terjeszkednének, szeretnének akár egy nagy tornateremben Ifjúsági Metodikai Centert létrehozni, hiszen jelenleg is 14 pedagógiai programjuk van.

A Budapest Bábszínház eddigi direktorán kívül Sipos Imre is pályázott a teátrumra. Információink szerint Mecznerre 8-an igennel szavaztak, és valaki tartózkodott. Sipos pályázatára 4-en nemet mondtak és 5-en tartózkodtak. Így elképzelhető, hogy soha nem látottan simán zajlik majd ez a pályázati ciklus.Bán Teodórának, a Szabad Tér Színház vezetőjének, nem akadt ellenfele, úgy tudjuk, a pályázatát kimondottan megdicsérték.