világörökség;zárva tartás;Vasárnapi zárva tartás;

2015-03-12 21:00:00

Világörökség zárva

Március 15. után már a világörökségi területeken sem tarthatnak majd nyitva vasárnap az üzletek - döntöttek alig három nappal a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény hatályba lépése előtt, megmásítva korábbi álláspontját. Ez a sors vár a benzinkútnál nyíló élelmiszerboltokra is. A bérpótlékban részesülők száma is alaposan lecsökkent.

Még hatályba sem lépett, de máris módosítana a kormány a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabályon. További szigorítást vezetnének be, mégpedig úgy, hogy a világörökség területén található 200 négyzetméternél nagyobb üzletek sem tarthatnának nyitva a hét utolsó napján. A törvény ezt jelenleg még lehetővé teszi.

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a szerdai kormányülés döntéseiről csütörtökön azt mondta "meglepődve láttuk, hogy a sajtóban oly' hangos ellenzék" a világörökség megkülönböztetett helyzetével kapcsolatban nem nyújtott be módosító javaslatot. Éppen ezért, az igazságosság és a dolgozók megkülönböztetésének elkerülésére "ezen a területen a kormány fogja kezdeményezni a változtatást"- tette hozzá.

Kereskedelmi szakemberek furcsállották az államtitkár kijelentését, hiszen a világörökség kiemelését a vasárnapi zárva tartási kötelezettség alól éppen a kormánytöbbség fogadta el. A megkérdezett szakember szerint ismét a felelősség áthárításáról van szó.

Varjú László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője a Népszavának elmondta, ez a törvény annyira rossz, hogy ki kell dobni az egészet. Ezért nincs értelme módosító indítványokat sem benyújtani hozzá. A kormány nem végezte el a saját feladatát sem, amikor nem készítették el időben a jogszabályhoz kapcsolódó rendeletet. Így pedig valószínűleg a 200 négyzetméter alatti kisboltok sem nyithatnak majd ki március 22-én vasárnap, hiába állna a tulajdonos a pult mögött, mert a nyitvatartási engedélyt 15 nappal korábban meg kellene kérnie a helyi önkormányzattól. Rendelet híján senki nem tudja, mi ennek a menete, ráadásul, most már hiába jelenik meg, a két hetes határidő miatt legfeljebb a március 29. vasárnaptól tarthat nyitva a kisbolt vasárnap is.

Egy-egy törvénynél jól kirajzolódnak a Fideszen belüli érdekcsoportok közötti viszályok. Most úgy látszik, mintha a nagy hazai élelmiszerkereskedelmi láncoknak is leáldozott volna, hiszen a világörökségi zárva tartás őket is érinti - jegyezte meg Varjú László. Az ellenzéki politikus hozzátette, ez nem kedvez az idegenforgalomnak és csak remélni lehet, hogy "egy ostoba kormány, ostoba törvénye miatt nem mennek el tőlünk rossz szájízzel".

Nem csak a zárva tartással, de a vasárnapi 100 százalékos bérpótlék körül is óriási a zűrzavar. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága egy olyan módosító javaslatot fogadott el csütörtökön., hogy azoknak a kereskedelmi dolgozóknak járna mai vasárnapi bérpótlék kétszerese, akik csak az év néhány vasárnapján nyitva tartó üzletekben dolgoznak, a minden vasárnap kinyitó boltok alkalmazottai ötvenszázalékos vasárnapi pótlékra lehetnek jogosultak. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a testület előtt elmondta: a munka törvénykönyvét érintő változtatás egyértelműsíti, hogy a vasárnapi bérpótlék december 24-ére és 31-ére is jár, ha azok vasárnapra esnek. Közölte azt is: a változtatás a kereskedelmet érinti, más szektorban, ahol eddig nem volt vasárnapi pótlék, ezután sem lesz. Az államtitkár szerint mintegy egymillió ember dolgozik vasárnaponként, közülük 700 ezer nem jogosult a pótlékra, ha mindenki kapna az a versenyszférának 90 milliárd forintos, a költségvetésnek 32 milliárdos terhet jelentene.

A testület pontosította a gazdasági bizottság egyik módosító javaslatát is, amely tiltaná a benzinkutakon azon boltok vasárnapi nyitva tartását, amelyek nem árulnak üzemanyagot. A jogszabály a benzinkutak saját üzleteinek működését engedélyezné.