Levelezés;demonstráció;korrupció;civil szervezetek;Juhász Péter;

2015-03-20 17:24:00

Száznál is több helyen lesz demonstráció

Április 19-én több mint száz településen tartanak korrupcióellenes demonstrációt. Az Együtt kezdeményezéséhez a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd Magyarországért (PM), a Modern Magyarországért Mozgalom és civil szervezetek is csatlakoztak - jelentette be Juhász Péter, az Együtt - a Korszakváltók Pártja alelnöke.

A korrupció az egész ország problémája, ezért hívtunk mindenkit, hogy csatlakozzon - mondta a politikus a párt regionális konzultációsorozatának szegedi állomását megelőző sajtótájékoztatóján. Hozzátette: sajnálja, hogy az LMP nem akar "a korrupció kormánya" ellen tüntetni.

Annak érdekében, hogy mindenki meg tudja őrizni identitását, településenként osztják el a szervezési feladatokat, és ahol civilek jelentkeznek, övék az elsőbbség – közölte az alelnök.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke hangsúlyozta, a figyelemfelhívó akció után a párt további lépéseket akar tenni annak érdekében, hogy megállítsák a korrupciót. "Küzdünk Polt Péter elfogultsága, Vida Ildikó erkölcsi és szakmai alkalmatlansága és az egyszerű fideszes képviselők, tisztviselők korrupciója ellen" - – mondta a pártelnök.

A korrupció ma Magyarországon a mindennapok részévé vált, a vidéket "mikszáthi világ" uralja, ahol helyi "kiskirályok" döntenek az önkormányzati állásokról, a trafikokról, arról, hogy kinek adnak oda önkormányzati ingatlanokat, telkeket, és arról is, ki fesse ki a tantermeket – fogalmazott a politikus.