katolikus egyház;Quaestor;

2015-03-28 16:32:00

A katolikus egyházat is „csődbe húzhatta” a Quaestor

A brókerbotrányok kapcsán különös mellékszálra bukkant a Népszava. Erdő Péter bíboros, prímás 2007-es bejelentése szerint Tarsoly Csabával, és az általa vezetett Quaestorral közösen létrehozta a Prímási Borrendet, és megalapították Vinum Primatis Zrt-t, mely az azonos márkajelzésű borok forgalmazását tűzte ki célul. A cég ellen 2010-ben fizetésképtelenség miatt felszámolási eljárás indult. Jogutódja – ebben már nincs benne a Quaestor - is végelszámolás alatt áll, boraikat ennek ellenére kínálja a budapesti Bazilika.

Erdő Péter bíboros Magyarország prímása, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke létrehozta a Prímási Borrendet. Ennek céljául a Kárpát-medence szőlészeti, borászati örökségének feltárását és terjesztését, valamint a minőségi bortermelés elkötelezett támogatását és a kulturált borfogyasztás terjesztését tűzte ki - adta hírül az MKPK honlapja, a katolikus.hu, 2007. májusában. Az ünnepségen jelen volt Tarsoly Csaba is.

A Prímási Borrend célja továbbá a „Vinum Primatis” (azaz, a Prímás Bora) márkanév alatt olyan válogatás forgalmazását segíteni, mely a magyar minőségi borászat legszebb tételeiből kerül ki. Erdő Péter társadalmi szervezetként, egyesületként alapította meg a Prímási Borrendet. A testületbe 12 tagot hívott meg.

A Borrendbe 2007-ben meghívott „alapító tagok”
Julius Janus érsek, akkori apostoli nuncius, Baldauf László, a CBA elnöke, Béres József, a Béres Zrt. elnöke, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, Csizmadia László, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola nyugalmazott főigazgatója, Demján Sándor, a TriGránit Zrt. elnöke, báró Gelsey Vilmos, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatótanácsának elnöke, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék akkori elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke, Pálvölgyi Mátyás, a Generali-Providencia Zrt. akkori vezérigazgatója, Tarsoly Csaba, a Quaestor Zrt. elnök-vezérigazgatója, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke (Erdő Pétert éppen azokban a napokban az Akadémia levelező tagjává választották.)
A névsor - az elérhető források szerint - azóta nem változott, csak a betöltött pozícióik.

Tarsoly Csaba a Quaestor csoport elnök-vezérigazgatója bemutatta az újonnan alakult céget, a Vinum Primatis Borászati Zrt-t. A cégben a Quaestor és az Incoronata Kft., azaz a Mátyás-templom Kulturális Központja (mai nevén: Prímás Pince Turisztikai és Borkulturális Központ) 50–50 százalékban lett tulajdonos. A cég tevékenysége a Vinum Primatis márkajelzésű borok forgalmazása, valamint a Prímási Borrend működési hátterének biztosítása lett. Kiemelkedő szerepet kellett vállalnia továbbá a bíboros által (közelebbről meg nem határozott) célok megvalósításában is.

„A bíboros úr egy olyan típusú társadalmi szervezetet akart létrehozni, amely nemcsak a borászatot, hanem a kultúra mindazon területeit is eléri, melyek a borászattal valamilyen kapcsolatban állnak” – mondta el akkor a Heteknek Molnár Lajos, a Vinum Primatis vezérigazgatója. A cég tevékenységével kapcsolatban azt emelte ki, hogy a 20 millió forintos alaptőkével indított vállalkozás legfőbb feladata lesz a rend minőségi rostáján átjutott borokat felvásárolni, és „hazánk kiemelkedő borüzleteiben és éttermeiben továbbértékesíteni azt a vásárlók felé”. 

Molnár Lajos szerint a következő években még nem, három-öt éven belül viszont célegyenesbe kerülhet a márka. Ekkor a tervek szerint a forgalmazott palackok száma az évenkénti hatvanezret is elérheti - vélte. Az így befolyt összeg egy részét az igazgató szerint a borrend támogatására fordítják, „hiszen társadalmi szervezetről lévén szó, a működtetését a Zrt. végzi majd”. Sajtókiadványukban Szent Orbánhoz imádkozva kérték az elmúlt évek legjobb minőségű boraival rendelkező borászait, hogy Szent Orbán napján mutassák be termékeiket a rendnek – írta a Hetek.

Terveik, és imáik azonban aligha vezettek eredményre. A Vinum Primatis Zrt. ellen ugyanis 2010. április 7-én fizetésképtelenség miatt felszámolási eljárás indult. 2011. júniusában a zrt. kft-vé alakult, melyben a Quaestor helyére a Szent Adalbert Képzési Lelkiségi és Konferencia Központ Gondnoksága nevű egyházi szervezet lépett. Az alaptőke 3 millió forint volt, mellyel a Mátyás templom cégével felesben osztoztak.

A cégnyilvántartás tanúsága szerint a kft-nek 2011-től 2013-ig nem volt árbevétele, amikor is elrendelték a bírósági végrehajtási eljárást a cég ellen. A vállalkozás kötelezettségei ebben az időszakban meghaladták az egymilliárd forintot, eladósodottsága 717 százalék volt. A prímás borát népszerűsítő kft-nek tagja volt a Vinum Liturgicum Kft. is, mely több, köztük a bíróság, és adóhatóság, valamint mások által kezdeményezett végrehajtási eljárás alatt áll. E cégnek is 0 forint volt az árbevétele 2011 óta.

A borrend működéséről – a Quaestor kiesése óta – nincs nyilvános információ.

A budapesti Szent István Bazilika honlapján ennek ellenére jelenleg is elérhető a hirdetés, mely szerint „a Vinum Primatis nem csak egy részben egyházi tulajdonú társaság, hanem a magyar borkultúra és kereskedelem fejlesztésének programja is. A cég kis- és nagykereskedelmi, exportőri, közösségi marketing és társadalmi tevékenységet egyaránt folytat, így próbálja segíteni a nagy múltú magyar borkultúra előrehaladását. A Vinum Primatis borok kóstolhatóak és megvásárolhatóak a Szent István Bazilikában is.”