Közelkép - A színész és a reklámszöveg

Haumann Péter nagyszerű színész. Ezt tudom, amióta csak több évtizede, még a pécsi társulat tagjaként láttam vele Arturo Uit. S azóta nincs olyan figura – pedig csak színpadon 130-nál többet sorol fel a Wikipédia -, amelyben ne lenne hiteles. Akár csak a hangjával is, mint Hókuszpók a törpék között. Most is korrektül szólal meg a kormány 2020-as Széchenyi tervének reklámjában.

Végül is a színész, ritka kivételektől eltekintve, mindig más szövegét mondja. S ha George Clooney elvállalhat egy olyan ostoba reklámszerepet, mint amelyikben a cipőjét kell odaadni egy feketekávéért, akkor nincs miért szemrehányást tenni Haumannak. Csak az a szöveg, amit el kell mondania, inkább nevetséges közhelygyűjtemény, mintsem hatásos reklám. Például nem hihetjük, hogy azok „hősök” – mint a szövegből kiderül -, akik odaadással végzik munkájukat.

Talán csak hétköznapi, tisztességes, és remélhetően szakértő emberek. (Ez sem kevés.) De a hősiesség nem elég, mert az embereknek fel kell ismerni a lehetőségeiket. Hozzátehetnénk: már ha van munkájuk. Talán a feketeruhás ápolóknak is vannak „lehetőségeik”? Vagy a tanároknak, akik már a tankönyvekből sem válogathatnak szabadon? S most ne is beszéljünk – az egyre kevesebb – bányában dolgozó munkásról. Akiknek mégis ötlete van, azoknak „kitartásra és szenvedélyre” van szüksége, hogy „kézbe vegye a sorsát”.

Az egész szöveg, mintha nem tudna arról, hogy a hétköznapi, dolgozó emberek 70-80 %-ának, és nem is valami gonoszság, hanem a munka szükségszerű hierarchiája miatt, semmi lehetősége az ötletelésre. Sem egy vasútállomás dolgozóinak, se egy szövőgép mellett álló munkásnak, se egy irodában dolgozó adminisztrátornak és még ki mindenki másnak. Ez a szöveg olyan, mintha valakinek, akinek szorít a cipője, azt tanácsolnánk, hogy – ha van pénze – vegyen másikat. Hiába reméli a reklámügynökség vezetője, Bognár Ákos, hogy a közönség pozitíven fogadja a reklámnak ezt a változatát.