Csíkszereda;adomány;gyermekmentő szolgálat;kórházi ágyak;

2015-05-21 13:02:00

Csíkszeredára kerültek a gyermekmentő szolgálat kórházi ágyai

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnökének közlése szerint  a Németországtól kapott ágyak az átépítés alatt álló erdélyi kórházba kerültek. 

Az M1-en nyilatkozó Edvi Péter elmondta azt is, hogy az adományokkal berendezik az intenzív osztályt, de jut belőlük a gyerekosztályra és a belgyógyászati osztályra is. A szolgálat huszonötödik éve jár Erdélybe, ezért tudják, hogy hol mire van szükség, ennek megfelelően osztják szét az adományokat. Hozzátette: elsősorban Székelyföldre és azon túl, Bákó megyébe, a csángókhoz mennek, ezt a területet tudják átfogni, az ott élő több mint félmillió embernek tudnak segíteni. 

Az NGYSZ rendszeres szűrővizsgálatokat is végez Erdélyben, ezzel kapcsolatban Edvi Péter hangsúlyozta: 65 önkéntes orvosuk van, közülük legutóbb 43-an vettek részt a kezdeményezésben. A szervezet elnöke kiemelte: szívesen járnak Erdélybe, és azt tapasztalják, hogy szeretik őket. Ottani kollégáikkal mindig együttműködnek, és ha előfordul, hogy szükségük van a kórházi háttérre, a helyi orvosok segítenek nekik - mondta.