Senkinek sem kellenek a rohingyák

A Mianmarból (az egykori Burmából) és Bangladesből csónakokra szállt, éhen-szomjan, remény nélkül a tengeren hánykolódó ezrek kálváriája, a thaiföldi-malajziai határvidéken talált tömegsírok döbbenete az elmúlt hetekben reflektorfénybe állította egy elfelejtett, kallódó nép, a rohingyák tragédiáját. Nemzetközi kampány indult megmentésükért. Ám félő, hogy a korábbiakhoz hasonlóan pár hét múlva már megint senki nem törődik ezzel a szülőföldjén üldözött, megvetett kisebbséggel.

Thaiföld, Malajzia és Indonézia hatóságai sokáig szemérmetlen tengeri pingpongot játszottak több ezer ember, köztük asszonyok és gyerekek életével. A helyi hatóságok sehol nem engedték partra szállni a menekültekkel zsúfolt lélekvesztőket, némi ételt és vizet dobtak nekik, majd visszalökték hajóikat a tengerre, menjenek, amerre látnak. Hatalmas nemzetközi felzúdulás, emberi jogi szervezetek hangos riadóztatása kellett ahhoz, hogy a rohingyák végre kiköthessenek, s nyomorúságos menekülttáborokban meghúzhassák magukat. Mintegy 3500-an érkeztek az elmúlt hetekben a fenti három országba, de további ezrek ma is csónakokban tengődnek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) becslései legalább 2600-an még mindig a tengeren várják, hogy valahol kikötési engedélyt kapjanak.

Ezektől a napi 1-2 dollárból tengődő menekültektől elképesztő összegeket követelnek az embercsempészek azért, hogy jobb élethez segítsék őket. Ahogy a Földközi-tengeren az európai partok felé tartó csónakosok, a délkelet-ázsiai térségben, a Bengáli-öbölben, az Andaman-tengeren a malajziai, indonéz szárazföld irányába hajózók közül is sokan - felbecsülni sem lehet, hányan - odavesznek. Szörnyű sors várhat azokra is, akik a szárazföldön próbálkoznak. Malajziában, a thai határvidéken, a hét elején a dzsungelben legalább két elhagyott menekülttábor nyomaira bukkantak. Lakóik zömét már továbbvitték az embercsempészek, de majd 140 sírt ástak, némelyikbe több embert is temettek. Korábban legalább 400 embert tartottak ott ketrecekbe, bambuszkunyhókba zárva, a maradványokból ítélve kínozhatták is az áldozatokat. Egy 50 kilométer hosszú határszakaszon 28 hasonló táborhelyet találtak. Malajzia azt követően kezdett vizsgálódni, hogy előzőleg a határ thai oldalán szintén tömegsírokra bukkantak. Az áldozatok itt is, ott is, a rohingya muszlim kisebbség tagjai lehettek. Hírek szerint a tengeri válság oka, hogy Thaiföld lecsapott az embercsempészekre, s lezárta a szárazföldi menekültútvonalakat.

A rohingyák senkinek sem kellenek. Mianmarban becslések szerint több mint 1,3 millióan tartoznak ehhez az etnikai kisebbséghez, bár a hivatalos adatok csak 750-800 ezerre teszik számukat. Szaúd-Arábiában négyszázezren, Bangladesben mintegy félmillióan, Pakisztánban kétszáz-, Thaiföldön százezren élnek. A vélemények megoszlanak eredetüket illetően, egyes tudósok szerint őslakosok voltak Burma területén, a hivatalos felfogás ugyanakkor bengáli bevándorlóknak tekinti őket.

Első ismert nyomaik az 1400-as évekre vezethetők vissza. A rohingya muszlimok az 1800-as években a burmai népesség alig 5 százalékát tehették ki, a britek olcsó munkaerő hiányában ösztönözték bevándorlásukat. Míg 1870-ben a brit népszámlálás 58 ezerre tette a rohingya muszlim népességet, 1911-ben már 178 ezerre duzzadt a számuk. A második világháborúban Burma japán megszállás alá került, Rakhine államban összecsapott a buddhista és a muszlim közösség, tízezrek haltak meg mindkét oldalon. Ezután indult meg az első nagy rohingya menekülthullám, amelyet több másik követett.

Burma függetlenségének kivívását követően, 1948-tól ismét beáramlott a rohingya népesség. 1962-ben Ne Win tábornok puccsot hajtott végre, több mint negyedszázadig maradt hatalmon. A katonai rezsim 1982-ben nemzetiségi törvényt fogadott el, s a rohingyáktól megtagadták az állampolgárságot. Rakhine szövetségi állam északi részén a muszlim kisebbség a lakosság 80-90 százalékát alkotja. Helyzetükről sokat elmond, hogy a burmai üldöztetés elől tízezrek menekültek a szomszédos – amúgy koldusszegény – Bangladesbe, de ott is gettókba, menekülttáborokba zárva élnek.

Több mint százezer rohingya Burmán belül máig hazátlanul, állandó lakóhely nélkül, átmeneti táborokban él, illegális bevándorlókként kezelik őket. Beilleszkedésüket nehezíti, hogy többségük nem beszéli a burmai nyelvet. A rohingyák saját nyelvét próbálták már leírni, arab, urdu, burmai betűkkel is. A legújabb, latin betűs változat az angol ábécé 26 betűjét használva rögzíti a rohingyák szókészletét. Ami a vallásukat illeti, alapjában szunnita muzulmánoknak tekinthetők, némi szúfi-beütéssel. Mivel nincs útlevelük, hivatalosan nem is léphetik át a határt. A burmaiak megpróbálták visszaszorítani magas népszaporulatukat, kötelezték a rohingyákat, hogy kettőnél több gyereket ne vállaljanak. Évtizedeken át súlyos emberi jogsértéseket követtek el e kisebbség ellen, s a katonai rezsim által az elmúlt években beindított óvatos demokratizálás sem változtatott a sorsukon. 2012-ben lázadások törtek ki Rakhine államban a buddhista rakhine népesség és a rohingya muszlimok között. Több mint 280 ember életét veszítette, százak megsebesültek, mintegy 140 ezer ember kényszerült otthona elhagyására.

A világ egyik legüldözöttebb kisebbségének sorsát a napokban több nemzetközi konferencián vitatják. Oslóban Nobel-békedíjasok részvételével tartottak tanácskozást a burmai rohingya etnikum megmentéséről. Norvégia 51,3 millió dollárt ajánlott fel a rohingyák megsegítésére. Desmond Tutu dél-afrikai érsek, José Ramos Horta Fülöp-szigeteki emberi jogi vezető is jelen volt a tanácskozáson. A „nagy hiányzó” a burmai Nobel-békedíjas emberi jogi vezető, Aun Szan Szú Kji volt. A veterán politikusasszonyt sokan bírálják, amiért nem lép fel a hazájában dúló súlyos humanitárius válság megoldásáért, ám ő elhatárolódott az ügytől, azt nyilatkozta, ez a burmai kormány dolga. Mahathir Mohamed volt malajziai kormányfő Oslóban szintén bírálta Szú Kji hallgatását. A dalai láma egy ausztrál lapnak nyilatkozva szomorúságát fejezte ki, mint elmondta, már 2012-ben is felszólította Szú Kjit, hogy álljon ki a rohingyákért, de ez nem történt meg. Burmában idén novemberben parlamenti választásokat tartanak, s feltételezések szerint az ellenzéki vezető attól tart, hogy pártja sikerét kockáztathatja, ha csatlakozik a rohingyák melletti nemzetközi kampányhoz.

Malajzia és Indonézia a múlt héten, nagy nemzetközi nyomásra, bejelentette, már nem fordítják vissza a rohingyák hajóit. A két ország külügyminisztere Mianmarban tárgyalt, ahol jelezték, átmenetileg engedélyezik a menekülthajók partraszállását, de a nemzetközi közösség segítségét kérték a rohingyák áttelepítéséhez. Thaiföld ugyanakkor közölte, már így is több tízezer mianmari menekült ellátásáról gondoskodnak, s többet már nem tudnak befogadni.

A mianmari kormányzat is kénytelen volt módosítani teljesen elutasító álláspontján. A hivatalos média múlt héten első alkalommal tudósított a rohingyák tengeri kálváriájáról. Ye Htut információs miniszter külföldi nagyköveteket tájékoztatva közölte, Burma hajlandó együttműködni a regionális és nemzetközi szervezetekkel a folyamatban lévő menekültválság megoldásáért. Álságos módon ugyanakkor közzétették: azokat hajlandók visszafogadni, akik bizonyítani tudják, hogy burmai állampolgárok.

Bangkokban tegnap 17 állam részvételével, az ASEAN szervezésében válságtanácskozás kezdődött. A konferencián Volker Turk, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának helyettes vezetője hangsúlyozta: Mianmar viseli a fő felelősséget saját népének sorsáért. A burmai vezetésnek, mint mondta, a válság gyökereit kell kezelnie, meg kell vizsgálnia, miért kényszerülnek tömegesen menekülésre a rohingya kisebbség tagjai, s mindenekelőtt meg kellene adni nekik az állampolgárságot. Mianmar képviselője, Htin Lynn azonban visszautasította, hogy országát egyedül tegyék felelőssé a válságért. „Az UNHCR-nek jobban kellene tájékozódnia” - jegyezte meg a burmai külügyminisztérium küldötte, hozzátéve, hogy „sehová sem vezet, ha ujjal mutogatnak ránk.”