Cegléd;Laskafesztivál;

2015-06-18 22:34:00

Tudja, hogy mi fán terem a Laskafesztivál?

A ceglédi hagyományos pásztorétel a főszereplője a Laskafesztiválnak, amely péntektől vasárnapig tart.

Détári Lukács Ágnes, a rendezvény főszervezője az immár nyolcadik alkalommal megrendezendő fesztivál "névadóját" bemutatva kiemelte: a laskatésztát Cegléden főzve készítik el, más tájakon azonban sütni is szokták. A lebbencsként is ismert száraztésztát főleg sós változatban élvezheti a közönség, például marhapörkölt mellé, túrós csusza formájában, de készül ananászos változat is. 

Megjegyezte: az itteni pásztorok kedvelt étele volt a laskaleves, amelyhez előbb megpirították a tésztát, majd felöntötték vízzel és számtalan variációt hoztak létre. A hagyományok ápolását főzőverseny segíti: szombaton 42 csapat méri össze tudását, a zsűri elnöke Buday Péter séf lesz. A látogatók megkóstolhatják a város laskáját is, a 300 adagos óriás kondérban készülő finomság szakácsai a város képviselői lesznek. A tradíciókhoz tartozik immár az is, hogy évente más-más fazekas laskatálját csodálhatja meg a közönség.

A program részeként szombaton amatőr fogathajtó versenyt tartanak, a zsűri elnöke Fülöp Sándor fogathajtó világbajnok lesz, aki bemutatót is tart. Vasárnap startol a harmadik Ceglédi Vágta, a verseny idén kibővül a Kis Huszár Vágtával, melyen 16 év alatti ifjú lovasok mérkőznek majd meg. A pénteken délután koncertekkel induló háromnapos rendezvényen kézműves kirakodóvásár, pálinka- és borkóstolók várják a látogatókat, a gyerekeket egyebek mellett a lovas programokhoz kapcsolódó játékok szórakoztatják.