illegális bevándorlás;Együtt;

2015-06-30 15:02:00

A Magyar Gárda "rasszista tüntetése" Debrecenben

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint európai együttműködésben, Magyarország részvételével kell megoldani a menekülthelyzetet - erről a párt politikusa, Szelényi Zsuzsanna beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

A független képviselő a keddi törvénymódosításokat bírálva úgy fogalmazott: Orbán Viktor és a Fidesz mondhatja, hogy Szerbia biztonságos ország, de attól még nem válik azzá, a kabinet pedig felépítheti a tervezett kerítést, de ettől még nem fogják megállítani a menekültáradatot. A jogszabályi változások csak azt teszik lehetővé, hogy Magyarország egy olyan országba irányítsa vissza a menekülteket, ahol azok nem élveznek megfelelő védelmet - jelentette ki.

Szelényi Zsuzsanna életszerűtlennek és elfogadhatatlannak minősítette a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet érintően az államigazgatási és közigazgatási tanulmányok központosítását.

Azt is mondta, hogy három nappal korábban "szélsőséges csoportok, a Magyar Gárda utódszervezetei civil álnéven egy rasszista tüntetést szerveztek" a debreceni befogadóállomás mellett. Ez szerinte egyértelmű következménye a kormány "uszító" plakátkampányának. A szélsőségesek feljogosítva érzik magukat, hogy támadás alá vegyék a menekülteket, ez pedig oda vezet majd, hogy a menekültek még jobban félni fognak, ezért "nem csoda, hogy olyan incidensek történnek", mint a hétfői - fogalmazott.