Jobbik-Konzervatívok;polgármester;Ózd;

2015-07-09 22:14:00

A jobbikos polgármester utcára tenné a romákat?

A Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) szerint törvénysértő a Jobbik vezette ózdi önkormányzat lakásrendelete, ezt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal is elismerte - közölte a párt csütörtökön.

A PM közleményében azt írta: a megyei kormányhivatal bejelentésükre válaszolva közölte, hogy az ózdi lakásrendelet nem felel meg a törvényességi követelményeknek, ezért az önkormányzattal szemben törvényességi felhívást kezdeményez.

A párt mindezek ismeretében felszólítja a Jobbikot és Janiczak Dávidod, Ózd polgármesterét, hogy "fejezzék be a szegények és a romák üldözését, és tartsák be a törvényeket."

Kitérnek arra, hogy a PM ózdi szervezetének adatigényléséből kiderült, hogy az ózdi polgármester, "aki bevallottan minden hátralékost utcára akar tenni", jelenleg 733 család lakhatását fenyegeti. Ez nem csupán fenyegetés: idén már az első félévben kétszer annyi végrehajtási eljárás indult, mint tavaly egész évben - olvasható a közleményben, amely szerint Janiczak Dávid "megválasztása óta azon dolgozik, hogy minél többeket lakoltasson ki és tegyen földönfutóvá, néhány tízezer forintos hátralékkal is utcára tesz olyan, törleszteni akaró családokat, amelyek az új rendelet értelmében soha többé nem kaphatnak Ózdon állandó szociális bérlakást."

Ez év májusában a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) törvényességi felülvizsgálatot kért az ózdi lakásrendelet több pontjával kapcsolatban a megyei kormányhivataltól. A jogvédők szerint ugyanis törvénysértő és alkotmányellenes az a rendelkezést, amely szerint nem kaphat szociális bérlakást a Borsod megyei városban az, aki büntetett előéletű.

A NEKI álláspontja az, hogy a szociális rászorultság nem függhet össze azzal, ha valakit bármilyen bűncselekmény elkövetése miatt korábban elítéltek. A család egyik tagja esetleges büntetett előéletének nem lehet a következménye az, hogy az egész család kiszoruljon ebből az ellátási formából - fogalmazták meg álláspontjukat a jogvédők.

Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere ezzel kapcsolatban korábban azt közölte: az új lakásrendeletnek "semmi köze a kilakoltatásokhoz", nem tartalmaz szigorítást a lakások elhagyásával kapcsolatban. Az MTI a megyei kormányhivatalt csütörtök késő délután már nem tudta elérni.