Real Madrid;Porto;Valencia;Iker Casillas;

2015-07-13 07:58:00

Casillas sírva köszönt el a Real Madridtól

Gracias, Iker! – hálálkodik minden létező csatornán a Real Madrid, amely 25 év után lemondott a zseniális kapus, Iker Casillas szolgálatairól. Ami hetek óta téma volt, az szombaton realizálódott: a 34 éves labdarúgó búcsút int a spanyol fővárosnak, a jövőben a Porto játékosa lesz.

A világ- és Európa-bajnok spanyol klasszis tegnap megtartotta – játékosként legalábbis – utolsó madridi sajtótájékoztatóját, amely telis tele volt érzelmekkel. „Huszonöt évig védtem itt, ez a klub nemcsak labdarúgóvá, hanem emberré is nevelt, és ezért nagyon hálás vagyok – kezdte Casillas, már az első pillanatokban is könnyes szemmel.

- Mintha tegnap lett volna, hogy először magamra öltöttem a Real Madrid mezét. Ez idő alatt voltak nehéz idők, együtt sírtunk és együtt nevettünk. Ez a klub sokat adott hozzá a fejlődésemhez, megtanultam, mi a tisztelet, a barátság és az alázat.”

Minden idők egyik legjobb kapusa nyolcévesen került a Real utánpótlásába, az első csapatban 1999 szeptemberében – 18 esztendősen – mutatkozott be. Villámgyorsan ívelt felfelé a karrierje, hiszen egy évre rá már kiszorította a kapuból a német válogatott Bodo Ilgnert, 2000-ben pedig minden idők legfiatalabb kapusaként léphetett pályára a Valencia elleni BL-döntőn, melyet 3-0-ra meg is nyertek a királyiak.

Casillas még csak 21 volt, s már kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatta magát, akkoriban aligha gondolta, hogy a harmadikra 2014-ig várni kell. Iker Casillas 19 különböző serleget nyert a Reallal, amelyben 725 alkalommal szerepelt, öt alkalommal választották meg a világ legjobb kapusának, és a sportteljesítményéért Asztúria Hercege díjat kapott.

A madridiak egyik legendája furcsa körülmények közt távozik. Casillas szülei az El Mundo című lap tegnapi számában borították ki a bilit, mondván, Florentino Pérez, a Real elnöke valósággal elüldözte Madridból a fiukat.

„Lorenzo Sanz és Calderón ideje alatt a fiam boldog volt, Pérez viszont sosem kezelte méltóan – magyarázták. - Sosem szerette őt, többek közt azért, mert alacsony (185 cm – a szerző). Iker ellenben sokáig tartotta magát, olyan helyzetekben is, amiről a sajtónak fogalma sem volt.

Pszichésen is nehéz volt ez az elmúlt öt év a számára, gonosznak, téglának állították be a szurkolók szemében, igazságtalanul. A lejáratókampány az ő és néhány újságíró haverjának a műve, amivel most végül elérte a célját. Péreznek nagy szerepe van abban, hogy Iker elhagyta a Real Madridot.”

Így, vagy úgy, a csapattársak elérzékenyülve köszöntek el a kapitánytól, csaknem minden Real-futballista kiemelte, hogy büszkeség és megtiszteltetés volt számára együtt játszani Iker Casillasszal. A 162-szeres spanyol válogatott kapus hozzátette: bár mostantól a Porto játékosa, nem búcsúzik örökre, nem szakad ki a Real Madrid családjából.

„Biztos vagyok benne, hogy a jövőben találkozunk még – mondta a kapus a tegnapi sajtótájékoztatón. - Remélem, hamarosan újra élvezhetjük egymás társaságát. Addig is, bármerre járok a világban, azt kiáltom: Hala Madrid!”