Miskolc;Egyenlő Bánásmód Hatóság;számozott utcák;

2015-07-23 18:02:00

Hajléktalanságra ítélt miskolci romák - Lép a hatóság

Az önkormányzat a miskolci számozott utcákat érintő telepfelszámolási gyakorlatával az érintett emberek körülbelül 900 fős csoportját társadalmi származásuk, kedvezőtlen vagyoni helyzetük, valamint roma nemzetiséghez tartozásuk miatt annak a veszélynek tette ki, és teszi ki folyamatosan, hogy hajléktalanná válnak, vagy más, Miskolc bel- vagy külterületén található szegregátumba kényszerülnek - állapította meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely elmarasztalta a városvezetést. 

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság ötszázezer forint bírságot szabott ki a miskolci önkormányzatra, amiért az úgynevezett számozott utcákban élő embereket a városrész telepfelszámolási programjában hátrányosan megkülönböztette - közölte a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda. A tájékoztatás szerint az EBH - még július 15-én hozott határozatában - arra is kötelezte az önkormányzatot, hogy az érintett embereknek megfelelő lakhatási körülményeket biztosítson.

A közlés szerint a NEKI egy tavaly júliusi panaszbeadványa alapján folytatott le vizsgálatot a hatóság, és ennek eredményeként szabtak ki ötszázezer forintos bírságot az önkormányzatra. A jogvédő iroda beadványában azt írta, szerintük az önkormányzat a városban található számozott utcákban élő, alacsony társadalmi státusú, rossz vagyoni helyzetű emberekkel, illetve a roma lakosokkal szemben hátrányos megkülönböztetést valósít meg.

Közölték, a hatóság helyszíni vizsgálatainak eredményeként megállapította, hogy az önkormányzat a számozott utcákat érintő telepfelszámolási gyakorlatával az érintett emberek körülbelül 900 fős csoportját társadalmi származásuk, kedvezőtlen vagyoni helyzetük, valamint roma nemzetiséghez tartozásuk miatt annak a veszélynek tette ki és teszi ki folyamatosan, hogy hajléktalanná válnak, vagy más, Miskolc bel- vagy külterületén található szegregátumba kényszerülnek.

Hozzátették, az EBH arra kötelezte az önkormányzatot, hogy a jogsértő állapotot szüntesse meg, ennek érdekében december 31-ig dolgozzon ki intézkedési tervet. A hatóság felszólította az önkormányzatot arra is, hogy az intézkedési terv elkészültéig hagyjon fel a diszkriminatív gyakorlatával az érintett területen élőkkel szemben. Az EBH arra is kötelezi az önkormányzatot: szeptember 30-ig dolgozzon ki intézkedési tervet arra, hogy a telepfelszámolás következtében korábban már hajléktalanná vált vagy az intézkedés alá eső személyek emberhez méltó lakhatási feltételeinek biztosítása érdekében milyen konkrét lépéseket kíván tenni.

A közlemény szerint az EBH határozata ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs, de az önkormányzat felülvizsgálati kérelemmel fordulhat a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz. Az EBH - NEKI által ismertetett - határozata csütörtök délután nem volt elérhető a hatóság honlapján.

Kriza Ákos fideszes polgármester persze nyilván máshogy gondolja: Miskolc: folytatják a szegények vegzálását