felszámolás;Győri ETO;ETO Park;Mfor.hu;

2015-07-30 07:53:00

Megkezdik a Győri ETO felszámolását

A Cégközlöny hirdetménye szerint július 24-én elrendelték a Quaestor-botrány áldozatául esett győri fociklub felszámolását. Ez azt jelzi, hogy a csődvédelem alatt álló győri első osztályú focit irányító gazdasági társaság vagy nem tudott megállapodni a hitelezőkkel, vagy nem törekedtek erre.

Mint az MFOR.hu írja, sejteni lehetett, hogy felszámolás lesz az ügy vége. A fizetések ugyanis már a tavalyi szezon végén is csúszásban voltak, több klubot irányító személy is távozott a helyéről, és bár az önkormányzat sokáig reménykedett abban, hogy sikerül megegyezni egy új befektetővel, aki a klubot és az ETO Parkot is átvenné, úgy tűnik, hogy ez ebben a formában nem tudott megvalósulni. Igaz, miután hatósági zár alá került az ETO Park és a stadion is, meglehetősen kevés esély volt minderre.

A Győr azután került bajba, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor-csoport március 9-én öncsődöt jelentett. Ennek hatására a klub főszponzora, az Audi Hungária Motor Kft. is felbontotta az együttműködési megállapodást. A klub és a Quaestor tulajdonosát, Tarsoly Csabát pedig előzetes letartóztatásba helyezték.