egyházak;elhalálozás;Deutsch Róbert;

2015-08-05 11:39:00

Elhunyt Deutsch Róbert főrabbi

Életének 59. évében elhunyt Deutsch Róbert főrabbi, a budapesti Bethlen téri zsinagóga rabbija, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Rabbitestületének elnöke, a Budapesti Rabbiság igazgatója - közölte a Mazsihisz szerdán. 

Deutsch Róbert 1956-ban született Debrecenben. Az Országos Rabbiképző elvégzését követően több évig dolgozott a Dohány utcai zsinagógában, majd rövid ideig a Hegedűs Gyula (Csáky) utcai és az Újpesti zsinagóga rabbija volt. 1988 végétől vezette a Bethlen téri zsinagógát - olvasható a közleményben.

1989 óta volt a Budapesti Rabbiság igazgatója, hosszú évek óta a rabbitestület vezetője. Tagja volt a Mazsihisz vezető testületének, vezetője a Magyarországi Rabbinikus Bíróságnak, a Bét Dinnek.

Azt írták, Deutsch Róbert "soha nem szakított az ősi hagyományokkal, igyekezett mindent megtenni a vallásos zsidó élet fenntartása érdekében. A Bethlen téri zsinagóga életét felvirágoztatta, erős vallásos közösséget, szilárd minjent teremtett". Vezetése alatt működött a zsinagógában az Oneg Sabat Klub, az első cionista szellemi páholy, valamint a konzervatív zsidó diákszervezet, a Marom. Munkájának köszönhetően lett díszterme a zsinagógának, megújult az udvarban az emlékmű és játszótér került a kertbe. 2002-ben ő avatta fel a felújított makói zsinagógát. A csaknem három évtized során több száz alkalommal vezetett megemlékezést a holokauszt áldozatainak emlékére.

Deutsch Róbert az ősi hagyományok tiszteletben tartása és ápolása, a közösség összekovácsolása, a vallásos zsidó élet fenntartása, szervezése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként 2010-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést.

Deutsch Róbertet csütörtökön 10 órakor, a budapesti Kozma utcai zsidó temetőben helyezik végső nyugalomra.