Vajdaság;

2015-08-11 10:40:00

Bukhat a vajdasági kormány

Egyre bizonytalanabb a vajdasági kormány helyzete. A Blic belgrádi napilap közlése szerint megszűnt a kommunikáció a tartományi koalíció két pártja, a Demokrata Párt (DS) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) között, ez pedig a vajdasági kormány bukásához vezethet – idézte a szerb lapot a Vajdaság ma. Ugyanakkor a Szerb Haladó Párt (SNS) vajdasági tagságának jelezték, hogy a párt szövetséget kötött az LSV-vel és a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ), illetve feltehetően egy időben sikerülhet megtartani a tartományi és az önkormányzati szintű választásokat.

„Čanak és Pásztor magára hagyta Bojan Pajtićot (a vajdasági kormány és a DS elnökét)” – üzente az SNS a vajdasági tisztségviselőknek. A Blic értesülése szerint Nenad Čanak és Bojan Kostreš, az LSV vezetői hetek óta nem válaszolnak a DS vezetőségétől érkező telefonhívásokra, noha a legutóbbi időkben nem történt komolyabb összetűzés a tartományi koalíción belül. Az értesülés szerint sem a magántelefonjaikon, sem pedig a párt telefonjain nem reagálnak a DS megkereséseire. Čanak helyett néha a titkárnője jelentkezik a demokraták már korábbról ismert telefonszámairól érkező hívásokra, de az LSV vezetője nem hívja vissza azokat, akik keresték.

A DS másik tartományi partnerével, a Vajdasági Magyar Szövetséggel csupán a tartományi parlamentet érintő kérdésekben folyik technikai kommunikáció, ugyanis Pásztor István a képviselőház elnöke, írja a napilap.

Az értesülés szerint Čanak nem fogja megtenni azt a konkrét lépést, amellyel egyértelműen az SNS-hez közeledne, mert emiatt csökkenne a népszerűsége a választók körében, s hasonló a helyzet Pásztor István esetében is. A Blic forrása szerint az LSV és a VMSZ tehát a megfelelő pillanatot várja, amely várhatóan a választási rendszer módosításáról szóló javaslat ügye lehet az ősz elején.