Magyar Nemzeti Bank;Magyar Nemzet;

2015-08-26 20:37:00

Folytatódik az MNB és a Magyar Nemzet harca

Az adatvédelmi hatóság vizsgálja a Magyar Nemzet kérésére azt, hogy hétfőn a Magyar Nemzeti Bank egy sajtóközleményben azzal próbált visszavágni egy róluk szóló újságcikkre, hogy az újságíró autóhitelét kezdték emlegetni – írja a hvg.hu. 

Horváth Csaba László a Magyar Nemzet újságírója az RTL Klub Híradójának elmondta, sosem említette a jegybank sajtóosztályának, hogy kölcsönt vett volna fel. Hozzátette, megdöbbent, amikor az MNB közleményében megemlítette a hitelét. A cikk a jegybankot azért kritizálja, mert az nem tesz eleget a tisztességtelen feltételeket diktáló autóhitelező cégek ellen. Az MNB helyreigazítási pert indított a Magyar Nemzet ellen, míg a Magyar Nemzet az Adatvédelmi hatósághoz fordult. Megszólalt az ügyben Bodnár Zoltán, az MNB korábbi alelnöke, liberális politikus is, aki azt mondta, hogy Matolcsyék bűncselekményt követtek el, mert ugyan hozzájuthatnak jogszerűen egyéni ügyfelek adataihoz, de nem hozhatják ezeket nyilvánosságra, ugyanis ez banktitoknak minősül. Az LMP is jelezte, feljelenti a jegybankot személyes adatokkal való visszaélés miatt.