díj;operatőr;Saul fia;Erdély Mátyás;

2015-09-29 13:56:00

Újabb sikert aratott a Saul fia

Nemes Jeles László Saul fia című filmjének fényképezéséért Erdély Mátyásnak ítélte a nemzetközi zsűri a fődíjat az operatőrök nemzetközi filmfesztiválján a macedón Bitolában. A Balkán első operatőrei, a Manaki testvérek emlékére alapított filmes seregszemlét idén 36. alkalommal rendezték meg. A versenyben 13 film indult, melyeket a berlini, cannes-i és velencei filmfesztiválokon bemutatott alkotásokból választottak ki a szervezők. Az Arany Kamera 300 elnevezésű fődíjról nemzetközi zsűri döntött és indoklásában kiemelte, hogy a Saul fia című film „megújítja a történetmesélést: a nézői figyelmet a főszereplő lelki folyamataira összpontosítja, miközben a Holokauszt borzalmaival szembesít.”

A Saul fia a májusi cannes-i filmfesztivál és az azzal párhuzamosan megrendezett filmvásár kiemelkedő újdonsága volt egyben. Nemes Jeles László első játékfilmje kapta a nagydíjat (Grand Prix) három további díjjal együtt. A magyar film nemzetközi forgalmazási jogainak értékesítésével megbízott Films Distribution több mint 50 ország filmforgalmazójának értékesítette a Saul fiá-t Cannes-ban – köztük a Sony Pictures Classics vezető amerikai forgalmazónak.

A Saul fia első észak-amerikai fesztivál premierjeit kiemelkedő siker övezte: Telluride-ban és Torontóban is a legjobb filmek közé választották a kritikusok. A New York-i filmfesztivál október 6-án tűzi műsorra Nemes Jeles László filmjét a Lincoln Centerben. Számos további jelentős tengerentúli fesztivál mutatja be a Saul fiá-t, mely Magyarország hivatalos Oscar nevezése a legjobb idegennyelvű film kategóriában. Európában nemsokára London, Hamburg, Ghent, Luxemburg rangos seregszemléinek a versenyprogramjában indul Nemes Jeles László filmje.