polgármester;támadás;Köln;idegenellensség;

2015-10-19 10:09:00

A megkéselt politikusnő lett Köln polgármestere

A párton kívüli Henriette Reker nyerte a kölni polgármester választást. Az 58 éves politikus hat további jelölttel szemben győzött 52,7 százalékkal, ezzel abszolút többséget ért el. Egy nappal a vasárnapi választást megelőzően gyilkossági kísérletet hajtottak végre Rekerrel szemben, így a választás napján is mesterséges kómában tartották a klinikán. Egyelőre az is kérdéses, mikor foglalhatja el hivatalát. Ő az első női polgármester a német nagyvárosban.

Rekert késsel sebesítették meg, súlyos nyaki sérüléseket szenvedett. 44 éves támadója ellen, aki idegengyűlöletből hajtotta végre tettét, gyilkossági kísérlet miatt emelnek vádat. Reker a negyedik legnagyobb német városban a menekültek elhelyezéséért volt felelős. A megválasztott kölni polgármestert kezelő orvosok szerint Reker állapota javul, de a kölni klinika szakértői azt is hangoztatták, hogy a teljes gyógyulási folyamat hosszú időt vehet igénybe. Reker asszonyt a CDU, a Zöldek és az FDP is támogatta.

Thomas de Maiziere a támadást követően szokatlanul éles hangnemben ítélte el az iszlámellenes mozgalmat, a Pegidát. Mint fogalmazott, világossá vált, hogy a mozgalom szervezői szélsőjobboldaliak. „A menedékkérőket bűnözőknek, a politikusokat hazaárulóknak minősítik. Ez távol áll mindenfajta demokratikus konszenzustól” – emelte ki. Az ország polgárait felszólította, hogy tartsanak távolságot a Pegidától. „Maradjanak távol azoktól, akik gyűlöletet keltenek az országban” – hangoztatta az ARD televíziónak adott nyilatkozatában. Utalt arra, hogy az év eleje óta nőttek a menedékkérők elleni támadások.