Áder János;Seehofer;

2015-10-23 18:12:00

Áder és Seehofer, a két jó barát (fotók)

Áder János köztársasági elnök pénteken Münchenben köszönetet mondott Horst Seehofer bajor miniszterelnöknek az '56-os magyarok támogatásáért, miután a magyar államfő nem itthon ünnepelte október 23-át, hanem Münchenben.

Az államfő és a bajor miniszterelnök négyszemközti megbeszélése és az azt követő munkaebéd után a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója, Altorjai Anita magyar újságíróknak elmondta: Áder János hangsúlyozta, hogy Magyarország soha nem felejti el azt a segítséget, amelyet Bajorország nyújtott "oly sok honfitársunknak 1956-ban".

A köztársasági elnök felidézte a Bajorországban megalakult Magyar-Máltai Szeretszolgálatnak a rendszerváltás idején nyújtott támogatását is, a bajor kormányfő pedig kiemelte, hogy a németek soha nem felejtik el a két Németország egyesüléséhez nyújtott magyar segítséget.

MTI Fotó: Kovács Tamás

MTI Fotó: Kovács Tamás

A megbeszélésen szó volt aktuális kérdésekről, így a migráció problémájáról és hosszú távú kihívásairól is. Horst Seehofer rámutatott, hogy az utóbbi 6 hétben 340 ezer migráns érkezett, ami óriási kihívás a tartománynak. Hangsúlyozta: mielőbb megoldást kell találni, mert Bajorországot rendkívül érzékenyen érinti a migránskérdés.

Áder János kétnapos müncheni látogatásának második napján megkoszorúzta a bajor fővárosban működő Magyar Katolikus Misszió 1956-os emléktábláját, és felkereste a legnagyobb müncheni egyetem, a Ludwig Maximilians Universität (LMU) finnugor intézetét, ahol magyar nyelvet és nyelvtörténetet tanuló diákokkal és az intézet vezetőivel beszélgetett.

A köztársasági elnök pénteken ellátogatott a BMW müncheni központjába is, ahol az autógyár európai régióért felelős alelnöke, Nicolas Peter és vezető fejlesztők egyebek mellett a társaság elektromobilitási projektjeit mutatták be. Az államfő kétnapos bajorországi látogatásának első napján is téma volt a környezetbarát közlekedés: csütörtökön Áder János a müncheni műszaki egyetem (TUM) elektromobilitási kutatásairól, fejlesztéseiről tájékozódott.

A köztársasági elnök csütörtök este ünnepi beszédet mondott a müncheni főkonzulátus 1956-os megemlékezésén, ahol azt hangsúlyozta: a magyarok 1956-ban olyan életre vágytak, amelyben "a munkának értelme és eredménye, az egyénnek joga és szabadsága, a nemzetnek pedig másokkal egyenrangú, független jövője van", és még a romok alól is azt üzenték a világnak, hogy van erre remény.  Ez a remény "történelemformáló erővé vált, amely Európa újraegyesítése előtt is megnyitotta az utat", és visszaigazolta azt a szintén történelemformáló szolidaritást, amelyet Bajorország tanúsított a szovjet megszállás és a kádári ellenforradalom elől politikai menekültként emigrációba kényszerült magyarok iránt - mondta Áder János.   

Lásd még: Áder János magyar köztársasági elnök külföldön ünnepli '56-ot