Barack Obama;Vlagyimir Putyin;titkosszolgálatok;Ferenc pápa;

2015-10-30 06:38:00

A világ legveszélyeztetettebb vezetői

A világ valamennyi vezető politikusát rendkívüli gonddal őrzi az adott ország titkosszolgálata. Négy személyt, az amerikai és az orosz elnököt, a katolikus egyházfőt, valamint az izraeli miniszterelnököt mégis külön kategóriába szokás sorolni, őket védik a legnagyobb erőkkel (odahaza és külföldön járva egyaránt) a biztonságért felelős szervek. A világ legveszélyeztetettebb csúcsvezetői estében sokszoros a biztonsági kockázat.

Az amerikai elnök: Barack Obama

Amikor Barack Obama 2017 januárjában – mandátuma lejártával – leköszön az amerikai elnöki posztról, a Secret Service, a Fehér Ház lakójának védelmét ellátó titkosszolgálat illetékesei bizonyára megkönnyebbülnek. Egyébként is a mindenkori amerikai elnök a világ legvédettebb politikusa, de az Egyesült Államok első fekete bőrű elnöke esetében az elmúlt években eleve többszörös kockázattal számoltak.

Obama 2007 májusában kapott először személyi védelmet, másfél évvel a 2008 novemberi elnökválasztás előtt, méghozzá azért, hogy felesége, Michelle Obama aggodalmait eloszlassák: a későbbi First Lady férje és két lánya életét féltve csak nagyon nehezen ment bele, hogy Barack csatába induljon a Fehér Házért. Aggodalma nyilván nem is volt alaptalan: az elnököket természetesen korábban is nagy erőkkel vigyáztak, ám az elnökjelöltekre csak a Robert Kennedy elleni, 1968-as, halálos kimenetelű merényletet követően terjesztették ki a hivatalos védelmet.

(A mostani elnökválasztási kampányban mellesleg Donald Trump és Ben Carson, a két republikánus éllovas nemrégiben kérte, hogy a Secret Service rendeljen ki melléjük ügynököket. Hillary Clintonnak – Bill Clinton volt elnök feleségeként – egyébként is jár védelem.)

Az amerikai elnököt szállító, Szörnyetegnek (The Beast) becézett kocsivalójában egy tankkal ér fel FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ADAM BERRY

Az amerikai elnököt szállító, Szörnyetegnek (The Beast) becézett kocsivalójában egy tankkal ér fel FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ADAM BERRY

Az amerikai elnököt szállító, Szörnyetegnek (The Beast) becézett kocsi valójában egy tankkal ér fel. A 6 méter hosszú, páncélozott óriás karosszériáját alumínium, titánium és kerámia felhasználásával tették áthatolhatatlanná, alulról pedig 13 centi vastagságú fémréteg védi egy esetleges utcai pokolgépes támadásoktól. Az autót saját fegyverarzenállal szerelték fel és ha úgy adódna, azonnal vért is tudnának adni az elnöknek. Ezt a szuperkocsit mindig magával viszi az elnök külföldi útjaira is.

Hasonlóan rendkívüli az amerikai elnöki különrepülő, az Air Force One, amelyből két egyforma darab létezik. Elvileg Boeing 747-200B típusú gépek, amelyek tele tankkal akár a fél világot körbe tudják repülni egyhuzamban. Valójában persze nemcsak a kényelmi szolgáltatásait, hanem a védelmét is megerősítették. Zavarni képes az ellenséges radarokat, s eltéríti a gépre netán kilőtt hőkereső rakétákat. Nem kevésbé védett az elnöki helikopter, a Marine One. Külföldi útjain egyébként legalább 200 titkosügynök kíséri az elnököt.

Obama hivatali idejében minden fogadkozás ellenére a titkosszolgálat több súlyos hibát is elkövetett, igaz, a politikus személye soha nem volt veszélyben. Előfordult, hogy az elnök egyik latin-amerikai utazását előkészítő csapat tagjai prostituáltakat vittek fel az elvileg szigorúan védett hotelbe. Komoly gikszer volt, hogy egy másik alkalommal az elnöki rezidencia kerítésén átmászott férfi egész az Obama-család magánlakosztályának lépcsőjéig eljutott – anélkül, hogy bárki megállította volna. A botrányok miatt lemondott a majd hétezer embert foglalkoztató Secret Service igazgatója, Julia Pierson.

Az orosz elnök: Vlagyimir Putyin

Jóval kevesebb részletet lehet tudni az orosz elnököt óvó biztonsági hálóról, ám egy percig sem lehet kétséges, hogy Vlagyimir Putyint az FSZB szakszolgálata ugyanolyan hathatós védelemben részesíti, mint washingtoni kollégáját a Secret Service. Az orosz államfő kocsikonvoja 5-7 autóból áll, az őt szállító autó szintén vastagon páncélozott, a kísérő dzsipek pedig AK-74-es géppuskákkal felszereltek. Testőrei speciális, „Gyurza” típusú, 18-lövetű fegyvereket használnak, ennek lövedékei állítólag 50 méterről is átviszik a golyóálló mellényeket. A fáma szerint egyébként Putyin „engedelmes” célszemély, aki – ha a biztonságáról van szó –, nem vitázik, hanem készségesen elfogadja az óvintézkedéseket.

Hannover, 2013 – Putyin elnököt egy félmeztelen amazon közelíti megegy kiállításon, de a testőrök villmágyorsan véget vetnek a rendhagyótalálkozónak FOTÓ: EUROPRESS/GETTYIMAGES

Hannover, 2013 – Putyin elnököt egy félmeztelen amazon közelíti megegy kiállításon, de a testőrök villmágyorsan véget vetnek a rendhagyótalálkozónak FOTÓ: EUROPRESS/GETTYIMAGES

A katolikus egyházfő: Ferenc pápa

Míg elődjét, a visszahúzódó, viszonylag keveset utazó XVI. Benedek pápát könnyebb volt védeni, a rendkívüli közvetlensége, váratlan lépései miatt nagy népszerűségnek örvendő Ferenc pápát sokkal nehezebb. Ferenc pápa szívesen kiszáll a papamobilból, időnként ajándékokat fogad el, s ez mind biztonsági kihívás. A katolikus egyházfő külföldi útjaira saját biztonsági különítményét viszi magával, amelyet Domenico Giani, a vatikáni rendőrség és biztonsági szolgálat főfelügyelője vezet, s tagjai a Svájci Gárdából kerülnek ki. A Svájci Gárdának 110 tagja van.

A vatikáni rendőrség 138 tagú, közülük 20-an terrorelhárító kiképzést is kaptak. A Vatikánban a II. János Pál elleni 1981-es merényletkísérlet után megerősítették a készültséget, s akkor vezették be a pápamobil, vagyis a különleges, golyóálló műanyag kabinnal ellátott, fehér autó használatát. Ma az Iszlám Államtól kap fenyegetéseket a Vatikán. Ferenc pápa azonban nem szereti a pápamobilt, mivel korlátozza a mozgásban, ezért egy nyitott fehér Mercedest, illetve egy Hyundayt használ, amikor körbejár a Szent Péter téren.

Az izraeli kormányfő: Benjamin Netanjahu

Kiemelkedő biztonsági kockázattal számolnak az izraeli kormányfő esetében, igaz, a jeruzsálemi kabinet valamennyi tagjának járó, korábban 24 órás, igen költséges védelmet pár éve jelentősen visszafogták. 2013 előtt 12-15 testőr „járt” mind a 30 miniszter mellé, méghozzá egy magán biztonsági szolgálatot vettek igénybe, ezt megszüntették. Benjamin Netanjahu őrzéséért – akárcsak az államfő, a kül- és a védelmi miniszter, az ellenzék vezetője, a legfelsőbb bíróság vezetője védelméért – a Sin Bet felelős. (Sokat mondó már nevük jelentése is: a láthatatlan pajzs.) Az izraeli titkosszolgálat hatékonysága közmondásos, mégis követtek el az évek során tragikus hibát: 1995-ben egy, az oslói palesztin-izraeli békemegállapodást ellenző, szélsőjobbos aktivista, Jigal Amir Tel-Avivban lelőtte Jichak Rabin miniszterelnököt.