Volkswagen;dízelbotrány;

2015-10-30 19:26:00

Dízelbotrány - Itt a Volkswagen ötpontos terve

A Volkswagen a jövőben is a világ legjobb autógyártói közé akar tartozni, ennek biztosítására ötpontos tervet mutatott be Matthias Müller, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke Wolfsburgban.

A konszern magyarországi importőre, a Porsche Hungaria által pénteken kiadott közlemény szerint Matthias Müller a terv végrehajtásával megvalósíthatónak látja, hogy "a Volkswagen minden eddiginél erősebben jön majd ki a jelenlegi helyzetből", egyben bejelentette, hogy a következő évben bemutatja a 2025-ig terjedő stratégia pilléreit.

A csoport átalakításában a legfontosabb prioritásnak az igazgatótanács elnöke a dízel tematika által érintett ügyfeleknek nyújtott segítséget nevezte. Tájékoztatása szerint a Volkswagen intenzíven dolgozik a hatékony műszaki megoldásokon, ezek megvalósítása a Szövetségi Gépjárműhivatallal egyeztetve 2016 januárjában kezdődik.

A következő prioritás Matthias Müller szerint az események tisztázásának folytatása és lezárása, annak minden következményével együtt. Ennek során a Volkswagen gondos elemzést végez, amelyhez támogatásképpen a Deloitte könyvvizsgáló céget szerződtették. Müller leszögezte, hogy a folyamatok felelőseinek szigorú következményekkel kell számolniuk.

A harmadik lépésként új struktúrákat vezetnek be a Volkswagen Csoportnál. A csoport irányítását a jövőben decentralizálják, a márkák és a régiók nagyobb önállóságot kapnak - jelezte az igazgatótanács elnöke. Hozzátette: alaposan áttekintik a jelenleg több mint 300 modellből álló portfóliót. Matthias Müller negyedik prioritásként a vállalati kultúra és a vezetői magatartás átalakítását szorgalmazza. 

Ötödik feladatként az elnök a 2018-ig terjedő stratégia 2025-ig tartó továbbfejlesztését jelentette be. Elmondása szerint a 2018-as stratégia esetében is sokkal többről van szó, mint az eladott darabszám növeléséről, sokkal inkább minőségi növekedés a cél. Közölte, hogy a következő hónapokban a 2025-ig terjedő stratégia pillérein fognak dolgozni, amelyet a csoport a jövő év közepén mutat be.