Levelezés;Németország;Horst Seehofer;Andreas Scheuer;

2015-11-23 06:36:00

Magyarázza a bizonyítványát Seehofer

Horst Seehofert, a keresztényszocialista CSU elnökét ugyan nagy többséggel választották meg újra pártelnöknek, 87,2 százalékos eredménye mégis minden eddiginél rosszabb. Két éve például a CSU küldötteinek még 95,3 százaléka voksolt rá. A szombati szavazáson a bajor miniszterelnök a 763 érvényes szavazatból 665-öt kapott, 98-an azonban nemmel voksoltak. 25 voks érvénytelen volt. A CSU-nál hagyományosan ide sorolják a tartózkodást is.

Seehofer pénteken nyíltan konfrontálódott a CSU kongresszusán Angela Merkellel a kancellár menekültpolitikája miatt. A CSU elnöke tegnap megvédte akkori fellépését. A Bild am Sonntagban elmondta, nem Merkel beszédétől, „hanem az üzenete miatt” volt csalódott, mivel egy olyan mondat sem hangzott el tőle, „amely a CSU pozíciójának megfelelt volna” – hangoztatta. Hozzátette, nem szakított Merkellel. Szerinte néhány kérdéstől eltekintve „továbbra is jól együtt tudnak működni egymással”.

Hasonlóképpen nyilatkozott Andreas Scheuer a Bild am Sonntagban. Úgy foglalt állást, hogy a különböző vélemények ellenére az uniópártok továbbra is „erős közösséget alkotnak”. Németországban nagy visszhangja volt annak, hogy Seehofer Merkel asszonynak a CSU küldöttei előtt elmondott beszéde után azt közölte, felső határban kellene meghatározni, hány menekült teheti a lábát Németország területére Ezzel, nyíltan szembement a kancellár menekültpolitikájával. Bár Seehofer népszerűsége nőtt a menekültekkel szembeni keményebb álláspontja miatt, a CSU-n belül sokaknak nem tetszett a kancellárral szembeni fellépése.