Magyar Nemzet;állami televízió;Antall-kormány;

2015-11-27 07:08:00

Pénzszolgák világa

Igazi visszhang nélkül maradt, legalábbis az állam által istápolt médiában az a nyílt levél, amelyet egykori Antall-politikusok jegyeztek, köztük Boross Péter volt miniszterelnök, Martonyi János, e helyütt volt közigazgatási államtitkári szerepben, vagy Jeszenszky Géza hajdani külügyminiszter. A tizenkét aláíró a Magyar Nemzet szerdai számában publikálta tiltakozását, abban a Magyar Nemzetben, amely mára az Orbán-kormány kiátkozottjává vált, és amely immár nem kormánypártiként, hanem „egyszerű” konzervatív napilapként próbál egzisztálni, már amennyire az Orbáni adminisztráció hagyja egyáltalán levegőhöz jutni.

Az Antall-kormány tagjai különben azon háborodtak fel, hogy az állami televízió – esetünkben a Duna Tv Szabadság tér ’89 című műsora – folyamatosan meghamisítja a múltat, a volt miniszterelnököt, Antall Józsefet és csapatát, idézem: rendszeresen hamis színben tünteti fel. A sorozatos történelmi átszínezést a november 18-i adásig tűrték Antall munkatársai, ez a műsor azonban végképp megszólalásra késztette őket; Fricz Tamás, Bogár László és Tőkéczki László a magyar nemzeti vagyon elherdálásával, elkótyavetyélésével vádolta meg a szerintük naiv és befolyásolható Antallt.

A névsor tekintélyes és helyenként meglepő; tartalmaz olyan aláírókat is (Boross Péter, Martonyi János…), akik mostanság kritikátlanul fogadták Orbán Viktor minden döntését. Hogy ez a mostani lépés jelent-e egyfajta szakítást és közeledést a valódi konzervatív értékekhez, vagy csupán az Antall Józsefet és ezen keresztül őket ért méltatlan támadás miatti felhorgadás, azt egyelőre nem lehet tudni. Azt azonban igen: a mostani kormányzat, illetve a Fidesz és az általa elfoglalt állami média történelemhamisítási akciói nem most és nem velük kezdődtek. Azt is hozzátehetnénk: a rendszer lényegéhez tartozik; egyfajta 1984 (Orwell) zajlik itt, anélkül, hogy bármi akadályba ütközne. És most ezt a rendszerváltó kormánytagok is megtapasztalhatják: a megerőszakolt jelen készséggel festi át a múltat. A pénz-szolgák tökéletesen kiszolgálják gazdájukat, a tiltakozók meg akkor járnak jól, ha csak zárójelbe teszik őket. De azért jó ha tudják: a rendszer – maradjunk Orwellnél – itt nem áll meg.