MOL;körözés;Hernádi Zsolt;

2015-12-01 09:44:00

Hernádi még nem úszta meg - Újra körözhetik

Újabb európai elfogatóparancs kibocsátásáról dönthet a Mol elnök-vezérigazgatója ellen a közeljövőben a Zágráb Megyei Bíróság illetékes testülete – értesült több horvát forrásból a Magyar Nemzet.

Mint a Népszava is megírta, Hernádi Zsolt múlt hét szerdán lekerült az Interpol körözési listájáról.

Az intézkedést szakértők szerint  nehéz nem összefüggésbe hozni azzal, hogy a zágrábi bíróság döntése értelmében épp aznap engedték ki a börtönből az állítólagosan megvesztegetett felet, Ivo Sanadert. Rá ugyanis elsőfokon és jogerősen is börtönbüntetést szabtak ki, többek között a Hernádi-féle lefizetést is igaznak találva. A horvát Alkotmánybíróság azonban négy hónapja visszadobta az ügyet első fokra, többek között felróva Sanader érdemi védekezési jogainak sérelmét. Mivel a Hernádi ellen kiadott elfogatóparancs alapját többek között az Ivo Sanader ellen hozott első fokú zágrábi ítélet képezte, a Népszabadságnak szakértők azt mondták, nem kizárt, hogy ennek jogerős eltörlése megsemmisítette az ügyészségi körözés hivatkozási alapját.

A Horvátországban korrupcióval megvádolt Hernádi Zsolt átadását 2013-ban már egyszer kérték a horvát hatóságok, azonban a Fővárosi Törvényszék elutasította arra hivatkozva, hogy az elfogatóparancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és amely eljárást végül bűncselekmény hiányában 2012. január 20-án megszüntettek. A Magyar Nemzet tudomása szerint  a Zágráb Megyei Bíróság bírója, Ivan Turudic az újabb elfogatóparancs szükségszerűségét egyebek közt azzal indokolja, hogy míg 2013-ban még csak gyanúsított volt Hernádi, időközben már vádat is emeltek ellene Horvátországban. Arról azonban, hogy valóban sor kerül-e az elfogatóparancs kiadására, a bíróság illetékes tanácsa hozza meg a végső döntést. 

lásd még: Nem mentették fel Hernádi Zsoltot