garázdaság;támadás;előzetes letartóztatás;Uber;

2016-01-25 18:56:00

Előzetesben az Uber-sofőr két támadója

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy további két társukkal együtt péntek éjjel megtámadt egy autóst a fővárosban. Korábbi sajtóhírek szerint az áldozat az Uber egyik sofőrje volt.

Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI-nek hétfőn elmondta: a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását február 25-ig. Ezt a bíróság a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélyével indokolta. Azért rendelte el a kényszerintézkedést, hogy kizárja az esetleges összebeszélés, vallomásegyeztetés lehetőségét - közölte.

Mint elmondta, a gyanúsítottak tagadták a terhükre felrótt bűncselekmény elkövetését, a tanúvallomások ellentmondásosak voltak, valamint újabb két ember is meggyanúsítottak az ügyben. Szükséges az ellentmondások feloldása, a gyanúsítottak szembesítése egymással - tette hozzá Póta Péter.

Rendőrségi tájékoztatás szerint a kevéssel péntek éjfél előtt, a XVIII. kerületi Balassa Bálint utcában történt eset miatt egy 28 és egy 35 éves budapesti, valamint egy 19 éves ráckevei férfi ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt jár el a rendőrség, míg 33 éves fővárosi társuk esetében a súlyos testi sértés alapos gyanúját is megállapították.

Az esetről annyit közöltek, hogy a négy férfi szóváltásba keveredett egy parkoló autóban várakozó sofőrrel, majd bántalmazták őt; a rendőrséget a szemtanúk értesítették, de kiérkezésükre a négy férfi elmenekült. Sajtóhírek szerint ebben az időben, ebben az utcában verték meg az Uber közösségi szolgáltató egyik sofőrét.