oktatás;Balog Zoltán;Klik;Czunyiné Bertalan Judit;Palkovics László;

2016-02-07 19:49:00

Czunyiné ment, a Klik marad - Tüntetés, tárgyalás az oktatásért

Teljes az egyetértés a szakmai és érdekvédelmi szervezetek, valamint az ellenzék között, hogy a közoktatási államtitkár menesztése indokolt volt, de nem elegendő ahhoz, hogy sikeresebb legyen a magyar iskolarendszer. Az oktatás szabadságára, a Klik felszámolására, valamint Balog miniszter távozására van szükség - érvelnek az elszántabbak. Tárgyalás is, tüntetés is lesz a héten.

Épp ott tartott a beszélgetés a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) egyesület szombati fővárosi oktatási rendezvényén, hogy a hatalmasra duzzasztott tananyag helyett a diákok készségeit, megoldási képességeit kellene fejleszteni, amikor befutott a hír a közoktatási államtitkár menesztéséről. Felcsattant a taps a budai Selyemgombolyító nagytermében, de nem tartott sokáig. Amint meghallották a résztvevők, hogy Czunyiné Bertalan Judit helyett az eddig csak a felsőoktatásért felelős Palkovics László irányítja majd ezt a területet is, egyszerre legyintett mindenki, lehet, hogy még rosszabb lesz a helyzet, a pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal végképp nem foglalkozik senki. Különösen az után, hogy Orbán Viktor kormányfő pénteki rádióinterjújában az oktatástól azt mondta: jó irányban indult el.

A régi-új államtitkárról

Egy mérnök az új oktatási államtitkár. Palkovics Lászlót a kormányváltáskor találta meg a Fidesz a felsőoktatási államtitkári posztra, állítólag az iparkamara elnökének, Parragh Lászlónak a javaslatára. Hoffmann Rózsa távozása és a két oktatási terület szétválasztása már akkor borítékolható volt, amikor 2013 januárjában a miniszterelnök letiltotta az oktatási államtitkár asszonyt, hogy felsőoktatási ügyekben nyilatkozzon, de ettől függetlenül csak a 2014-es kormányváltáskor jött létre önálló felsőoktatási és közoktatási államtitkárság. Palkovics, az 51 éves, Széchenyi-díjas gépészmérnök, az MTA rendes tagja kinevezése előtt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárművek és Járműgyártás Tanszék vezetője, korábban a Kecskeméti Főiskola stratégiai rektorhelyettese volt, a német Knorr-Bremse fékrendszereket gyártó cég magyarországi leányvállalatának fejlesztési igazgatójaként pedig nagyvállalati tapasztalatokat is szerzett. Már államtitkári kinevezésekor is többen fogalmaztak meg aggodalmakat, mert csak a műszaki felsőoktatást ismerte, de végül a rendszer egészét sikerült megzaboláznia, a művészeti egyetemek botrányai ellenére lenyomta a főiskolák és egyetemek torkán a kancellári rendszert, csökkentette adósságaikat. A közoktatást vele egy időben kapta meg Czunyiné, de a személyi sakkozásba vélhetően beleunt a miniszterelnök és Balog miniszter most azt gondolhatta, ha leszerelte a felsőoktatás lázadóit, arra is alkalmas, hogy véget vessen a közoktatásban lassan eluralkodó káosznak. A megbízás eredménye azonban erősen kérdéses, ha bekalkuláljuk, hogy Palkovics legutóbb akkor látott közoktatási intézményt, amikor leérettségizett.

Semmit nem írt felül a személyi változás, a keddre meghirdetett Köznevelési Kerekasztal összehívásával folytatódik a kormány kommunikációs manőversorozata, amivel eddig rendre leszerelte a politikája ellen tiltakozó csoportokat – hangzott el a civil szervezet találkozóján érdekvédő, pedagógus és politikus szájából egyaránt. Balog Zoltán az államtitkár félreállítását bejelentő szombati tájékoztatón mindössze annyit jegyzett meg, hogy kedden megvitatják azokat az észrevételeket, amelyeket a pedagógusok az utóbbi időben megfogalmaztak. Csakhogy erre valójában alig hagy időt a kormány. A kedd reggel 8 órára összehívott kerekasztal ugyanis legfeljebb fél 10-ig folytathat érdemi munkát, ami arra sem elegendő, hogy minden meghívott vázolja a bajokat a közoktatás területén. Ugyanezen a napon délelőtt 10 órakor ugyanis már kezdődik a parlament kulturális bizottságának ülése, ahol a téma „A miskolci Herman Ottó Gimnázium tiltakozó levelében megfogalmazottak kivizsgálása”. Az időpontot éppen a most távozó Czunyiné Bertalan Judit kérte, holott tudta, hogy nemcsak ő, hanem a minisztériumi megbeszélés több résztvevője meghívott a bizottság ülésére is.

Épp ezekre a közvélemény számára többnyire rejtve maradó szervezési és kommunikációs trükkökre utalva figyelmeztette a megjelenteket a KARD Egyesület elnöke, hogy az utóbbi hetekben helyzetbe hozták magukat, de ha átengedik a kezdeményezést a kormánynak, akkor ellaposodik az egyeztetés, odavész az előny és alig lesz változás az oktatásban. Az ország egyik legismertebb ügyvédje, Magyar György tárgyalástechnikai kurzust tartott a tanároknak, mondván, ha győzni akarnak, ne menjenek el a keddi találkozóra, szervezzenek saját fórumot, ahová csatlakozhat a kormány is, ha akar. Ennek lenne médiavisszhangja, míg a minisztériumi és Fidesz többségű parlamenti bizottsági érvelés a kormánypárti média szűrőjén áteresztve azt a látszatot kelti, hogy a jóságos kormány intézkedik, miközben érdemben semmi nem történik majd. Ez a kérdés azért különösen fontos – érvelt a bizonytalannak látszó érdekvédők és tanárok előtt -, mert a mostani oktatási tiltakozások legfőbb ereje, hogy abban megmozdult minden érintett, a diákok és főként a szülők is támogató hátországot kínáltak. Ezt az előnyt nem lenne szabad elveszíteni.

Egyelőre az államtitkár-cserétől függetlenül érvényes az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) meghívója és a parlament honlapján is kint van a bizottsági ülés napirendje. A fórumot korábban látszattárgyalásnak tartó Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmánya pénteken kis többséggel úgy döntött, mégis menjen el Mendrey László elnök a találkozóra, de ha eredménytelennek látja azt, nyugodtan álljon fel és hagyja ott az egyeztetést. Még nem biztos a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) részvétele, Galló Istvánné a mai elnökségi ülésen kapja meg a végleges felhatalmazást, hogy mit tegyen. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, a február 13-ra meghirdetett utcai demonstrációt a tárgyalástól függetlenül biztosan megtartják, mert az oktatás mellett az egészségügy, a szociális ágazat, a kulturális szféra és a közigazgatásban dolgozók is azt gondolják, betelt a pohár. Nem fogadják el, hogy a kormány csak kicsit akar hozzányúlni a legfontosabb társadalmi ágazatokban elrontott törvényekhez, vagy olyan intézményekhez, mint a Klik, az elégedetlen közalkalmazottak gyökeres változtatásokat várnak.

A KARD Egyesület oktatási kerekasztalának résztvevői FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

A KARD Egyesület oktatási kerekasztalának résztvevői FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

A KARD Egyesület hétvégi oktatási fórumán többen felvetették, hogy a politika mélyen belenyúlt az oktatásba az utóbbi években. Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter, a parlament szocialista alelnöke is arra figyelmeztetett, a kormánypártok hatalmi politikája a kialakulatlan világképű fiatalokat akarja befolyásolni, ezért korlátozzák az esetlegesen önállóan gondolkodó iskolaigazgatók jogköreit és a pedagógusok szabadságát. Most az állam megmondja, mit gondoljanak, a gyerekeknek, szülőknek és tanároknak pedig annyi marad, hogy betarthatják az utasításokat - fogalmazták meg rajta kívül oktatási szakemberek is.

A civil szervezet rendezvényén teljes volt az egyetértés abban, hogy szakmai, politikai és jogszabályi kiszámíthatóságra van szükség az oktatásban, a Kliket nem lehet javítani, azt el kell törölni, vissza kell adni a pedagógusok szabadságát, rendezni kell a bérek kifizetését. Lenne miről beszélni holnap, de Lázár János és Balog Zoltán miniszterek múlt heti kijelentései alapján csak a felszín kapargatásáig hajlandó elmenni a kormány, a közoktatási kerekasztalon a lényegig nem jut el – ettől tartanak a meghívott pedagógusok és szervezeteik.

Közben a Gyöngyöstarjáni Általános Iskolában pénteken kikapcsolták a gázt, mert a Klik nem fizette ki a szolgáltatást, így ott hétfőn biztosan nem tudnak tanítani.

Érdemeit elismerik

Orbán és Balog Zoltán döntött Czunyiné Bertalan Judit közoktatási államtitkár menesztéséről, pontosabban kimenekítéséről az utcai tüntetésekkel tarkított tiltakozóhullámba merülő ágazat éléről. A Fidesz azonban senkit nem hagy az út mellett – hallottuk ezt eleget -, nem is meglepetés, hogy az iskolák megzabolázásába belebukott második államtitkár asszony új feladattal foglalkozhat február 15-től: ki tudja, mit takar, de jól hangzik, hogy ő lehet a közoktatás digitális megújításáért felelős kormánybiztos. A bejelentésre összehívott szombati sajtótájékoztatón a miniszter nem győzte hangsúlyozni, hogy Czunyiné munkájával szemben a miniszterelnök sem fogalmazott meg kritikát. Azt is megerősítette Lázár miniszter csütörtöki szavait ismételve, hogy amúgy is érett a Klebelsberg Intézményfenntartó átalakítása, ezt elkezdik, de megszüntetéséről szó sem lehet. Mostantól a felsőoktatás irányítása mellett Palkovics László vezeti a közoktatást is, vagyis a 2014-ben szétválasztott területeket most éppen összevonták.

Ez kevés az ellenzék szerint
Az ellenzéki pártok egyformán azt gondolják az államtitkár menesztéséről, hogy Czunyiné távozása szükséges és elkerülhetetlen volt, de nem oldotta meg az ágazat gondjait.
Az MSZP Balog Zoltán emberminiszter távozását követeli, szerintük ő az igazi gátja a helyzet rendezésének, mert „körömszakadtáig” ragaszkodik a bukott kísérletéhez, a Klikhez.
A Jobbik szerint sem oldja meg az államtitkár távozása az oktatás bajait, ha nem követik azt szakmai változások.
A DK sem tekinti érdemi változásnak Czunyiné távozását, mert a közoktatás tönkretétele szerintük a miniszterelnök bűne, aki képes a legkárosabb döntést végigvinni a teljes szakma tiltakozása ellenére is.
Az Együtt sem vár sokat az immár az oktatási rendszer egészét felügyelő Palkovics államtitkártól, mert szerintük leépítette az egyetemi autonómiát, kézi vezérlésre állította a felsőoktatást.A Liberálisok önálló oktatási minisztériumot és a Klik teljes felszámolását követelik.
Az LMP szerint a Fidesz-KDNP az "összeomlás szélére kormányozta az oktatási rendszert", amit alapjaiban kell újragondolni.
A PM úgy látja, az oktatásért felelős miniszternek és a kormányfőnek is le kellene mondania a Klik megszüntetése mellett. A párt követeli a tanszabadság, valamint a 18 éves korig tartó tankötelezettség helyreállítását.
A Fidesz ezekre a véleményekre úgy reagált, hogy a köznevelésben a gyermekek az elsők, nem a pártok, nem az államtitkárok és nem is a pedagógusokra rátelepedő hergelők.