Móricz Zsigmond Színház;Schlanger András;

2016-02-09 15:40:00

Kirúgták a nyíregyházi színház igazgatóját

Indoklás nélkül, rendes felmondással megszüntette Schlanger Andrásnak a Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft.-ben betöltött ügyvezetői megbízatását Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kedden - közölte a városháza sajtószóvivője közleményben.

Rendes Sándor tájékoztatása szerint az ügyvezetői feladatokkal az átmeneti időszakra a 2002 óta a színház vezetésében dolgozó jelenlegi cégvezetőt, Kirják Róbertet bízta meg a polgármester.

Schlanger Andrást tavaly február 19-én választotta meg a Móricz Zsigmond Színház vezetőjének a nyíregyházi közgyűlés. Megbízatása 2015 július elsejétől öt évre szólt volna. Schlanger András 1961-ben született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. A nyíregyházi színháznak 1984 és 1988 között színész-rendezője, 1990 és 1993 közötti pedig művészeti vezetője volt.

Kerestük Schlanger Andrást, de ki volt kapcsolva a telefonja. Árgyelán Edinától, a színház marketingvezetőjétől annyit megtudtunk, hogy kedden, délután fél 5 órára zártkörű társulati ülést hívtak össze. Ezen a direktor bejelentette, hogy távozik, a leváltásának okát ő sem indokolta. Utána Kirják Róbert vette át a szót, aki elmondta, hogy váratlanul érte a döntés, de a színház működésében nem keletkezhet zavar. Azt ígérte, hogy egy héten belül újabb társulati ülésen ad tájékoztatást.