Afrika;Yoweri Museveni;

2016-02-17 11:03:00

Újraválasztják Afrika dinoszauruszát

Az úgynevezett politikai dinoszauruszok közé tartozik Yoweri Museveni ugandai elnök, akit csütörtökön minden bizonnyal újraválasztanak hazája elnökének. 

Összesen harminc éve van már hatalmon, s 71 évesen sem kíván leköszönni. Ezúttal azonban talán nehezebb dolga lesz, mert éppen egykori barátja és jobb keze, Amama Mbabazi volt miniszterelnök indul ellene. A barátságnak már vége, az egykori kormányfő diktátornak és korruptnak nevezi egykori mentorát. Ez utóbbiban biztosan lehet valami, mert Uganda a Transparency International 175 államot vizsgáló korrupciós listáján a nem éppen előkelő 142. helyet foglalja el. Mindenesetre a kormányhoz közeli lap, a New Vision nem kételkedik abban, hogy Museveni marad a lap elnöke, a lap szerint 71 százalékkal választhatják újra, ami a demokrácia itteni helyzetéből kiindulva nem is látszik légből kapottnak.

Bér olyan értékelések is megjelentek, amelyek szerint még az sem teljesen kizárt, hogy második fordulót rendezzenek. Arra persze senki sem számít, hogy Museveni önként mondjon le a hatalomról. Pedig az országban a helyzet nem rózsás, a lakosság 20 százaléka él a szegénységi küszöb alatt a Világbank adatai szerint.

A Nyugat nem foglalkozik az itteni jogsértésekkel, mert az ország a legstabilabbak közé tartozik a közép-afrikai régióállamai közül, jóllehet a dél-szudáni és a kongói határvidéken akadnak különféle fegyveres összecsapások. Uganda másfélmillió menekültnek adott otthont, akik a szomszédos országokban dúló konfliktusok elől menekültek el.

Museveni további időt kért az ország fejlesztésére, kérdés, azonban még mennyi idő kell ehhez. A 38 millió ugandai háromnegyede nem ismerhetett más elnököt, hiszen minden második állampolgár 14 év alatti.